Veszélyben a migránsok Mexikóban

Az Amerikai Emberi Jogi Bizottság most közzétett jelentése szerint kifejezetten rossz a bevándorlók helyzete Mexikóban.

Mexikó tranzitország, vagyis a főleg Közép-Amerikóból érkező évi mintegy 200 ezer migráns végcélja az Egyesült Államok. Jogvédő szervezetek már eddig is figyelmeztettek arra, hogy az átutazókat mexikói – elsősorban drogkereskedelemmel foglalkozó – bandák bántalmazzák, kényszermunkára kényszerítik, kirabolják, és körülbelül 20 ezren gyilkosságok áldozatai lesznek.

A Bizottság most egy 13 pontos javaslattervet dolgozott ki, amelyben azt követelik a kormánytól, hogy a lehető legrövidebb időn belül tegyen meg mindent a migránsok jogainak védelme érdekében. Ezek egyike, hogy a Mexikóba érkezők kapjanak egy 180 napig érvényes azonosító dokumentumot, hogy “legalább ott biztonságban legyenek”. A kormány „figyelembe fogja venni” a javaslatokat, ami azért is különösen aktuális, mert nemrégen módosították az alkotmányt, éppen az emberi jogok témakörében.

Duzs Éva

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »