SNS: mindenki fél Lipsictől

Az SNS alelnöke, Andrej Danko szerint Daniel Lipšic igazságügyi miniszternek le kellene mondania tisztségéről. Mindenki fél tőle, ezért nem tudnak szövetségeseket szerezni az ellene szóló bizalmatlansági indítványhoz.

Danko szerint a miniszternek vállalnia kellene a felelősséget a 2004-ben alakult Speciális Bíróság kudarcáért, valamint a bíróknak ezzel kapcsolatban kifizetendő eurómilliókért. „Lipšic bírósági tapasztalatok nélkül, egy olyan emberként, aki korábban csak megfigyelőként járt tárgyalásokon 2004-ben a szakemberek ellenében hozta be a bíróságra saját ambícióit. Feszültséget keltett a testületben, most pedig utolérték a perek” – jelentette ki az SNS alelnöke.

Danko szerint a párt nem talál szövetségeseket a parlamentben  Lipšic visszahívásához. „A Smer? Robert Kaliňák a honvédelmi bizottság ülésein barátkozik vele. Összekötik őket a lehallgatásokkal kapcsolatos ügyek, a hideg futkos a hátamon. Mindenki fél tőle, a Smerből senki sem szándékozik rátámadni” – vélekedett a politikus, aki szerint a miniszter a rendőrfőnökkel együtt bomlassza a rendőrséget. Danko úgy véli, Spišiakot gyorshajtásáért is nevetséges módon vonták felelősségre, a KDH-ban pedig mintha „gyűlölettablettákat” szednének. Danko úgy véli, a belügyi tárca semmilyen eredményt nem ért el, csak felfújt ügyei vannak.

Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »