Szlovák kormány: főként a Hatvannégy Vármegyével van gond

Egy pontban elismeri, nagyrészt azonban viszszautasítja a kisebbségi kulturális támogatások szétosztásával kapcsolatos bírálatokat Rudolf Chmel (Híd) kisebbségi és emberi jogi kormányalelnök.

A pozsonyi Új Szó  megkeresésére küldött válaszában elismeri, információk hiányában néhány olyan szervezetnek is jóváhagyott támogatást, amelynek nem kellett volna.

Utólag ezt nem szándékozik megvonni tőlük, hiszen pályázatuk megfelelt a követelményeknek – teszi hozzá. Ismételten leszögezi azonban, hogy működnek olyan szlovákiai magyar honlapok, amelyekről egy kattintással elérhetők szélsőséges magyar portálok. „A kormánynak nem kötelező finanszíroznia olyan személy vagy szervezet kulturális tevékenységét, aki, illetve amely együttműködik a programszerűen revizionista és irredenta, köztársaságunk egységét kétségbe vonó Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal” – vélekedik Chmel.

Berényi József, az MKP elnöke néhány napja azzal a kérdéssel fordult Chmelhez, hogy a törvény értelmében miért nem foganatosít lépéseket a szélsőséges vagy azokkal együttműködő szervezetekkel szemben, ha ilyenekről van tudomása. Chmel úgy látja, nem tiszte minősíteni, hogy az MKP-nak miért nincs tudomása ilyen kapcsolatokról és történésekről. „Biztosíthatom Berényi József elnök urat, hogy kívánalmának megfelelően a jövőben ezeket az információkat megfelelő módon fogom kezelni” – bocsátotta előre Chmel.

A kulturális támogatásokkal kapcsolatban a kormányalelnök megjegyzi: múlt héten közzétett nyilatkozata nem az idei, hanem egyértelműen a jövő évek elbírálási gyakorlatát vetíti előre.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »