Váratlanul emelt kamatot a jegybank

Váratlanul 50 bázispontos kamatemelést hajtott végre az indiai jegybank magyar idő szerint ma hajnalban. Az elemzők többsége nem számított kamatemelésre, és azok is, akik jelezték, hogy szigoríthat a központi bank, legfeljebb 25 bázispontos emelésre számítottak. Ezzel az indiai alapráta 8%-ra emelkedett. A monetáris szigorításra valamennyi feltörekvő ázsiai nagygazdaságban szükség van, elsősorban a gazdaság túlhevülésének és az inflációs folyamatok elszabadulásának megakadályozása miatt. Gyakorlatilag ezen a pályán mozog Kína is, ám az egyik legdrasztikusabban Indiában jelenik meg ez a folyamat, ahol az idei évre várható átlagos infláció legalább 7%-os lesz,ez pedig intenzív kamatciklusra kényszeríti a monetáris döntéshozókat. Az indiai Sensex index a negatív tartományba csúszott, míg a hírt követően a 10 éves állampapír hozama 8 bázispontot emelkedett 8.4%-ra.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »