Kezdetét vette az afganisztáni hatalomátadás

Kezdetét vette a régóta várt afganisztáni hatalomátvétel első fázisa, ennek keretén belül hét térségben adják át a nemzetközi csapatok a helyi erők számára a biztonsági feladatok ellátását. A tálibok sem tétlenkednek a várva várt esemény kapcsán, a „megszokott” merényletek mellett magas rangú afgán vezetők kerültek a lázadók célkeresztjébe. Az átmenet első kényes pontja az egykori tálib fellegvár, a helmandi Lashkar Gat, a kormányellenes erők pedig már a hivatalos ceremónia előtti napon jelét adták, hogy eszük ágában sincs letenni a fegyvert.

Az afganisztáni csapatkivonás első fázisában hét területen adják át a nemzetközi erők a helyi rendőrség (ANP) és hadsereg (ANA) számára a biztonsági feladatok feletti kontrollt: két tartomány, három város és két körzet kerül ismét afgán irányítás alá. Ezek többsége a legbiztonságosabb területeken található, hagyományosan tálibellenes körzetek, egyet kivéve. Lashkar Gat, amelyet sorrendben harmadikként vehetnek birtokba az afgán biztonsági erők, az ország legveszélyesebb régióinak egyikében, Helmand tartományban fekszik, maga a város a világ egyik legnagyobb ópium előállító központja. A többi hat terület átadása nyomán sem az afgán fél, sem a nemzetközi erők nem várnak nagyobb fennakadást, az igazi teszt a helyi kormányzat és biztonsági erők számára a helmandi város lesz, több magas rangú politikus kifejezte aggodalmát, igen valószínű, hogy a tálibok újult erővel fognak támadásokat végrehajtani a térségben.

A szerdai hatalomátadást egy kisebb ünnepség keretében vezényelték le, számos magas rangú afgán politikus, többek között az átmenet lebonyolításáért felelős Ashraf Ghani, Helmand tartomány vezetője, Gulab Mangal is tiszteletét tette, valamint több vezető személyiség érkezett Kabulból, a nemzetközi erők részéről a NATO csapatok új vezetője John Allen (aki a CIA élére kinevezett David Petraeus-t váltotta a napokban) és a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) délnyugati egységeinek regionális vezetője, John Toolan vette ki a részét a kézfogások özönéből.

A Lashkar Gat korábban a brit csapatok irányítása alá tartozott, ugyanakkor tévedés lenne azt gondolni, hogy ezzel a nemzetközi csapatok végleg elhagyták a térségét, az ünnepség végén a brit páncélosok alig pár kilométerrel arrébb, a város peremén található ISAF bázison pihentek meg, ahonnan továbbra is részt vesznek a város vonzáskörzetében kijelölt feladatok végrehajtásában és adott esetben az afgán erők kérésére újra be tudnak avatkozni a városon belüli biztonsági kihívások rendezése érdekében is.

Ugyanakkor az afgán politikusok bizakodóak, az átmenetért felelős Ashraf Ghani beszédében hangsúlyozta, hogy az ANA és ANP mind létszámában, mind pedig minőségében készen áll az első lépcsőben kijelölt területek átvételére és biztosítására. Az afgán külügyminiszter, Janan Mosazai a BBC tudósítójával osztotta meg elképzeléseit, szerinte a mostani folyamat több mint a biztonsági feladatok átadása, hosszú távon lehetőséget kap az ország, hogy bebizonyítsa, visszatért a stabilitás, biztonság és béke korszaka, vége a „9/11-es és 7/7-es korszaknak”, tette hozzá a miniszter, utalva a New Yorkban és Londonban elkövetett terrortámadásokra.

Az afgán elnök szóvivője és Anders Fogh Rasmussen, NATO-főtitkár is kitért az átadás veszélyeire, számos szakértő a tálib merényletek számának növekedésére számít a térségben, azt elmúlt hetek eseményei is ezt támasztják alá. A hivatalos ceremónia előtt a térségben egy brit katona vesztette életét szolgálatteljesítés közben, valamint hét helyi rendőrt mérgeztek meg, majd lőttek agyon, a tálibok vállalták a felelősséget a mészárlásért. Kedden egy robbantásos merényletet is volt a városban, a hivatalos információk szerint ez esetben senki nem sérült meg a detonációban. Emellett további aggodalomra ad okot, hogy a tálibok az elmúlt hetekben számos magas rangú afgán politikus ellen hajtottak végre sikeres akciókat, a támadások már az elnök közvetlen környezetét is elérték. Előző hét kedden Hamid Karzai testvére, Ahmed Wali Karzai merénylet áldozata lett, a kormányellenes felkelők a gyászszertartást is megzavarták egy robbantással. Ugyanezen a héten az elnök egyik közeli tanácsadója és egy parlamenti képviselő is életét veszítette a tálibok akciói során.

Tehát közel sem alaptalanok a nemzetközi és afgán politikusok aggodalmai, az ellenállók tevékenysége nyomán tovább nő a félelem és bizonytalanság az országban, nem beszélve arról, hogy a lakosság amúgy is szkeptikusan tekint az átmenetre és a helyi politikusok képességeire, ahogy arról a BBC tudósítója is beszámolt.

A leghangosabban a tartományi vezető, Gulab Mangal adott hangot aggodalmának, felszólította a nemzetközi erőket, hogy a kivonulásra koncentrálva ne feledkezzenek meg korábbi ígéreteikről: az afgán hadseregnek szüksége van további kiképzésekre, modern fegyverekre. Emellett a kormányzó kiemelte a Pakisztánnal közös határ mentén szolgálatot teljesítő rendőri alakulat (ABP) támogatásának fontosságát is, hiszen Helmand tartomány jövője szempontjából életbe vágó a határszakasz ellenőrzése és a tálib csatornák felszámolása. Ugyanakkor Mangal a Reuters-nek adott beszámolójában kitért arra is, reméli az átmenet második szakaszában további helmandi városok is afgán kézre kerülhetnek. Kihangsúlyozta a tálibok számára indított reintegrációs program lassú sikereit is, legutóbb harminc egykori tálib harcos tette le nyilvánosan a fegyvert és tért vissza a társadalomba, emellett számos egykori harcos van, akik bár nyíltan nem hirdetik, de szintén lemondtak egykori céljukról és felhagytak a harcokkal.

Sok kérdést vet fel a nemzetközi csapatok kivonulása, a szakértők jelenleg Lashkar Gat-ra tekintenek, mint a terv végrehajtásának első komoly próbatételére, ahol számot adhatnak az afgán biztonsági erők és a helyi vezetők felkészültségükről.

Romász Andrea

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »