Kárpótlást fizethet Washington a háborús károkért

Daniel Ortega nicaraguai elnök népszavazás kiírását javasolta, amelyben azzal a kérdéssel fordul a szavazókhoz, hogy szerintük az Egyesült Államok fizessen-e kárpótlást Nicaraguának az 1980-as években kitört, és az amerikai kormányzat támogatásával zajlott háború által okozott károkért.

A szandinista forradalom 32. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen az elnök azt mondta, a Nemzetközi Bíróság még 1986-ban arra kötelezte az Egyesült Államokat, rendezze tartozását a háború során az ország infrastruktúrájában keletkezett károk kapcsán. Nicaragua után – aki elmondása szerint már megegyezett az országban élő amerikai állampolgárokkal, akiknek javait a konfliktus során elkobozták – így most Washingtonon a sor, hogy kifizesse a megítélt 17 milliárd dollárt.

A megemlékezésen egyébként – a következő választásokon az alkotmányos tiltás ellenére magát ismét jelöltetni kívánó – Ortega azt is mondta, támogatja XVI. Benedek pápa a líbiai hadműveletek befejezésére irányuló felhívását; szolidaritását fejezte ki Honduras elnökével, Porfirio Loboval, akit a napokban halálosan megfenyegettek a feltehetően a 2009-es államcsínyben is részt vevők csoportok; illetve jobbulást kívánt Hugo Cháveznek, akivel most „orvosok hada foglalkozik éjjel-nappal, bevetve a rendelkezésükre álló legmodernebb technológiai vívmányokat”

Duzs Éva

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »