Házi őrizetben halt meg az uruguayi diktátor

83 éves korában meghalt Uruguay korábbi diktátora, Juan María Bordaberry. A francia származású Bordaberry Agusto Pinochet jóbarátja volt, 1972-ben lett az ország demokratikusan megválasztott elnöke. Egy évvel később azonban betiltotta az összes politikai pártot, feloszlatta a parlamentet és egy a kormány fölött őrködő államtanácsot hozott létre.

Az áldemokratikus Uruguayban a valódi hatalmat a hadsereg gyakorolta, de –eltérően a brazil, chilei és argentin diktatúráktól- azt egy civil testesítette meg: Bordaberry. A hadsereggel összetűzésbe került, így helyére egy másik civil tettek 1976-ban, az országot viszont nem kellett elhagynia.

Noha Uruguay 1985-ban demokratikus állam lett, további 20 évet kellett várni, mire Bordaberry-t bíróság elé állították két törvényhozó 1976-os megöletéséért. 2006-ban tartóztatták le, de a börtönben csak egy évet töltött, mert betegségére való tekintettel házi őrizetre változtatták fogva tartása módját. 2010-ben itt –otthonában- tudta meg, hogy 30 év börtönre ítélték.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »