Ahol nemet mondtak az alkotmánymódosításra

A paraguayi szenátus csütörtökön elutasította azt a tervezetet, amely lehetővé tenné, hogy a jelenlegi elnök, Fernando Lugo újra induljon a 2013-as választásokon.

Bár a kérdés eredetileg nem szerepelt a napirendi pontok között, mert azt előbb a szenátus alkotmányjogi ügyekkel foglalkozó bizottságának kellett volna tanulmányoznia, a liberális Alfredo Jaeggli képviselő javaslatára  azt váratlanul mégis szavazásra bocsátották. Több politikus úgy tiltakozott ezen lépés ellen, hogy még az eredmény kihirdetése előtt elhagyta a termet.

Az alkotmány módosításának terve azután merült fel, hogy baloldali erők aláírásgyűjtésbe kezdtek, így egyes elemzők szerint sajnálatos, hogy a képviselők döntése a választók akaratát hagyja figyelmen kívül. Az ország törvényei szerint ez azt is jelenti, hogy a kérdést egy évig nem lehet újra a parlament elé vinni.

Paraguay 1992-ben elfogadott alkotmányának értelmében az elnök mandátuma öt évre szól, és nem választható újra. Ennek oka, hogy így kívánják elkerülni, hogy megismétlődjön egy, az 1954 és 1989 közöttihez hasonló diktatúra.

Duzs Éva

Friss hírek