A szlovákok elfogadják a magyarellenes retorikát?

A főügyészségre és a reklámtanácsba is eljuttatja feljelentését a Híd párt. Meglátásuk szerint a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) óriásplakátjai több ponton is jogi és etikai előírásokat sértenek.

A Bugár Béla Híd-elnök által aláírt beadványban az SNS júniusi kampányával kapcsolatosan emel kifogásokat.

A Slota vezette párt alapítása 140. évfordulójának apropóján magyarellenes óriásplakátokat helyezett ki országszerte, melyeken többek között „A magyar terjeszkedés ellen” felirat is szerepelt. Ezt megelőzően „Hazánkban ne legyünk idegenek!” és „Nem akarunk a Felvidéken élni!” feliratú hirdetésekkel is kampányoltak. A gyűlöletkeltő plakátok kapcsán nemrégiben Dunaszerdahely, majd Komárom képviselő-testülete is elítélő határozatot fogadott el. Az MKP is tiltakozott a plakátok miatt.

A párt jelezte, tisztában vannak azzal, hogy a kódex elsősorban nem választási kampányanyagokra és politikai reklámokra érvényes. Ebben az esetben azonban egy történelmi esemény szolgált a nemzetiségi feszültségek szítására – fogalmaz a Híd panaszában. Bugárék aggasztónak találják, hogy a szlovák társadalomban az ilyen megnyilvánulások lassan megszokottá válnak, és több esetben konkrét következményei is vannak, mint például magyar- és zsidóellenes feliratok festése házak, épületek falaira.

A Híd az SNS óriásplakátjai miatt a reklámtanácshoz tett bejelentésén túl büntető feljelentést is tesz nemzeti gyűlölködésre való bujtogatás vádjával. A feljelentés teljes szövege itt olvasható.

A szlovákok is elfogadják?

Bugár Béla megjegyezte, korábban, az SNS romaellenes óriásplakátjainak kihelyezésekor a közvélemény és a civil szervezetek is tiltakoztak, azonban sajnálatos módon a magyarellenes poszterek esetén már nem szólaltak meg. „Azért vártunk eddig, mivel emberjogi aktivisták és szervezetek korábban keményen felemelték a hangjukat a sajtóban, és erre az SNS is reagálni kényszerült” – fejtette ki Bugár a Bummnak.

A jogászaink eddig is dolgoztak ezen, keresték a fogásokat, mivel már korábban is voltak hasonló beadványaink még az MKP-s időkben, azonban ezeket rendre elutasították. Vártuk, hogy a civil ellenállás, vagy a társadalom felhördülése látható lesz, azonban sajnos ez nem így történt. Sőt, nem is volt érezhető – konstatálta a Híd elnöke. „Mintha ezt a Slota-féle folklórt a szlovákok is elfogadnák, és legyintenének, hogy egye fene” – tette hozzá.

Egyben a reklámtanácshoz is fordultunk, mivel egy pártelnöknek aláírásával vállalni kell a felelősséget a kampány szövegéért. Ebben az esetben sem kerülhető meg a felelősség, és a párt elnökén számonkérhető – magyarázta Bugár.

„Ján Slota mostanában olyan szóhasználattal élt az óriásplakátokon és a parlamenti felszólalásaiban is, ami tűrhetetlen. Lépni kell, akármilyen döntést hoz is a bíróság. Itt nem csak az óriásplakátokról van szó, de például a kisebbségi nyelvtörvény parlamenti vitájában is minősíthetetlen kijelentéseket tett a magyarokkal szemben” – hangsúlyozta Bugár.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »