Közös orosz-japán bizottság a vitatott területek rendezéséért

Oroszország és Japán történészekből álló közös bizottságot állított fel a békeegyezménnyel és területi vitákkal kapcsolatos problémák megvitatására – jelentette a RIA hírügynökség. Az első ülésre már idén decemberben sor kerülhet.

Szergej Nariskin, az orosz elnöki adminisztráció vezetője elmondta, hogy a bizottság feladata a japán-orosz történelem összetett kérdéseinek tanulmányozása lesz. Hozzátette, hogy az ő részükről már többször fogalmazódott meg ajánlat egy ilyen közös fórum kialakítására. Kifejtette továbbá, hogy álláspontjuk szerint a problémák különböző megközelítése a II. világháború okairól és következményeiről szóló nézeteltérésekből ered.

A Japánban látogatáson tartózkodó Nariskin bejelentette, hogy az orosz delegációt az MGIMO rektora, Anatolij Torkunov vezeti majd. Információi szerint Japánt a Védelmi Akadémia szakértői képviselik majd.

Tóth I. Dávid

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »