Belpolitikai botrányt okoz a tervezett német harckocsi-eladás

Belpolitikai botránnyá dagadt Berlinben a tervezett német harckocsi-eladás Szaúd-Arábiának.

Az ellenzék a parlament rendkívüli ülésének összehívását követelve, hangsúlyozva: a Merkel-kormány megsérti azt az íratlan, de mindeddig betartott szabályt, amely szerint Németország nem szállít fegyvert háborús övezetbe. A Zöldek szerint a sivatagi királyságnak szállítandó, Leopard típusú harckocsik megkérdőjelezik a kormány őszinteségét az észak-afrikai szabadságmozgalmak támogatásával kapcsolatosan.

A tervezett fegyverszállítási ügylet a Merkel vezette konzervatív CDU-ban és annak kisebb testvérpártjában, a CSU-ban is bírálatokat váltott ki.

A tervezett fegyvereladásról elsőként a Der Spiegel számolt be legfrissebb számában. A rendszerint jól értesült hetilap szerint a Merkel-kormány engedélyezte, hogy Leopard típusú harckocsikat adjanak el Szaúd-Arábiának.  Az újság arról írt, hogy a kancellár vezette nemzetbiztonsági tanács már meg is hozta erre vonatkozó döntését, amely 200 Leopard 2 típusú harckocsi eladására terjed ki. Az ügylet értéke csaknem 2 milliárd euró, és keddi értesülések szerint Rijád az első 44 harckocsit hamarosan meg is kaphatja.

Az ellenzék nem csupán a fegyverszállítás tényét  kifogásolja, hanem azt is, hogy a kormány minderről teljesen titokban – a parlament teljes megkerülésével – döntött. A konzervatív-liberális kormánykoalíció egyelőre nem foglalt állást sem a sajtóértesüléssel, sem a bírálatokkal kapcsolatban, de a harckocsik tervezett eladását egyáltalán nem cáfolta.A tervezett eladásokat bírálták a konzervatív pártok soraiban is. Ezt kedden a CDU/CSU parlamenti frakciójának ügyvivője, Peter Altmaier is megerősítette, utalva arra, hogy az ügylettel kapcsolatban mindkét keresztény párt soraiban erős fenntartásokat fogalmaztak meg.

Szakértők arra számítanak, hogy a botrány minden bizonnyal tovább dagad. Rámutattak arra: a Merkel-kormány annak a szaúdi rendszernek ad el a tervek szerint korszerű harckocsikat, amely a közelmúltban közreműködött a bahreini uralkodóház elleni tiltakozó megmozdulások leverésében. Ilyen körülmények között az észak-afrikai szabadságmozgalmak támogatásával kapcsolatos német kormányzati nyilatkozatok üres szólamnak minősülnek – vélték a szakértők.

A parlament rendkívüli ülésére előreláthatóan a hét közepén kerül sor.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »