Félmillió brit gyerek májbeteg

Félmillió brit gyerek szenved májbetegségben az elhízás miatt – közölte a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása vasárnap.

Az orvosok szerint az elhízás mértéke olyan nagy, hogy a gyerekek sokszor olyan májbetegség tüneteit mutatják, melyet általában a túlzott alkoholfogyasztással szoktak összefüggésbe hozni.

Kormányzati becslések szerint Nagy-Britanniában 500 ezer 15 év alatti gyerek szenved „nem alkoholos májbetegségben”, amelyet a májsejteken belüli zsírfelhalmozódás okoz, és ami a későbbiekben a szerv csökkent működéséhez vezet. Az állapot növeli a szívbetegségek, a szélütés és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát, valamint májzsugorodáshoz vezethet, melyet sok esetben túl későn vesznek észre.

Nagy-Britannia vezető májszakértője szerint az ország időzített bombával néz szembe, mert a betegek száma ugrásszerűen emelkedhet a jövőben. Martin Lombard professzor hangsúlyozta, hogy az állapotot általában már csak akkor diagnosztizálják, amikor kárt okozott. „A májbetegség csendes gyilkos, amely több ezer gyerekünk életét teszi kockára” – tette hozzá a szakember.

Az adatok szerint jelenleg a 2 és 15 év közötti brit gyerekek 30 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, ez a szám 2050-re az előrejelzések alapján megduplázódhat. Lombard kiemelte, hogy ezek a gyerekek különösen nagy kockázatnak teszik ki magukat, amikor kamasz korukban kipróbálják az alkoholos italokat, mert kis mennyiség is ronthatja állapotukat.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »