Enyhülés Jemenben?

A jemeni külügyminiszter június 29-én kijelentette, hogy helyettesének nyomására Ali Abdullah Saleh elnök párbeszédet kezdeményez az ellenzékkel hatalmának átadásáról.

Abu Bakr al-Qirbi külügyminiszter mindezt azután jelentette be, hogy meglátogatta az elnököt abban a szaúd-arábiai kórházban, ahol közel egy hónapja, az ellene elkövetett merénylet óta kezelik. A nemzetközi nyomás és az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) rendezési tervei ellenére Saleh a több hónapja tartó tüntetéseket figyelmen kívül hagyva erősen ragaszkodott hatalmához, illetve igyekezett azt fiának átadni. Most azonban enyhülni látszik politikája. „Az elnök utasította helyettesét és a kormányt, hogy folytassanak párbeszédet az ellenzék többi pártjával az Öböl-kezdeményezés és az ENSZ Biztonsági Tanácsának legutóbbi nyilatkozata szerint” – nyilatkozta al-Qirbi a jemeni televíziónak.

Az ellenzék szóvivője, Muhammad Qahtan válaszul kijelentette, hogy az ország gazdasági és biztonsági érdekeit figyelembe véve nincs idő tárgyalásokra, hanem azonnali döntést kell hozni: ha az elnök előbb átadja hatalmát, megkezdődhet a párbeszéd. Azonban az ellenzékkel való tárgyalásokat illetően Saleh pártján belül is ellentétek húzódnak, így úgy tűnik, hogy amíg az elnök vissza nem tér, nem oldódik meg a helyzet. 

Lorencsics Emese

Friss hírek