Meghiúsult a magyar elnökség ötlete

Nem hozott eredményt csütörtökön a magyar EU-elnökség utolsó kísérlete a gazdasági kormányzás megerősítéséről szóló jogszabályi csomag egyetlen nyitott kérdésének a megoldására. Az EP úgy döntött, hogy nem tűzi jövő heti plenáris ülésének napirendjére a végszavazást a jogalkotásról.

Még egy utolsó, eredménytelen kísérletet tett csütörtökön az EU magyar elnöksége a megerősített gazdasági kormányzásról szóló hatos jogszabályi csomag kipipálására, ám az Európai Parlament tárgyalódelegációja ezúttal sem állt rá az alkura. Ez egyúttal azt jelenti, hogy a bonyolult jogalkotási folyamat lezárása a július 1-jén hatályba lépő lengyel elnökségre maradt. Erről tanúskodik az is, hogy magyar részről csütörtökön lemondták a nagyköveti tanács aznap délutánra kilátásba helyezett rendkívüli ülését, ami szentesítette volna a megállapodást a Parlamenttel.

A BruxInfo úgy értesült, hogy az EP-ben az elnökök értekezlete csütörtökön úgy döntött, hogy mégsem tűzi a július eleji strasbourgi plenáris ülés napirendjére a végszavazást első olvasatban a jogszabályi csomagról.

Forrásaink szerint a parlamenti tárgyalódelegáció a csütörtök 13 órakor kezdődött egyeztetésen nem fogadta el azt a Bizottság legutolsó kompromisszumos javaslatát a fordított többségi szavazás körül kialakult vita megoldására. Ebben a lényegében utolsó nyitott kérdésben végső soron sem a Tanács, sem a Parlament álláspontja nem mozdult el érdemben az egy héttel ezelőtti helyzethez képest, jóllehet értesülésünk szerint a bizottsági kompromisszumos javaslat az adott keretek között pótlólagos garanciákat adott volna a képviselőknek.

Úgy hírlik, hogy elsősorban az EP liberális frakciója köti a végsőkig az ebet a karóhoz, sokan Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető kezét vélik felfedezni az EP megkeményedett álláspontjában.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek