Radicová szerint az ellenzék becsapja a választókat

Nő a foglalkoztatottság, az ellenzék semmibe veszi a tényeket, becsapja a választókat – jelentette ki Iveta Radičová kormányfő a Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva.

Nő a foglalkoztatottság, az ellenzék semmibe veszi a tényeket, becsapja a választókat – jelentette ki Iveta Radičová kormányfő a Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva. A miniszterelnök közölte, 2011 első negyedévében a foglalkoztatottság növekedése elsősorban az új munkahelyeknek volt köszönhető. Kifejtette, stabil állásokról van szó, melyek teljes munkaidőre szólnak, tehát nem csupán mennyiségi, hanem minőségi a növekedés.

Radičová úgy látja, ezért nem állják meg a helyüket egyes ellenzéki politikusok állításai, melyek szerint csak ideiglenes, nem teljes értékű munkahelyek létesüléséről van szó, melyek csak napi néhány órás munkát jelentenek. Szerinte a Statisztikai Hivatal adataiból kiderül, hogy évközi szinten közel 50 ezerrel (2,1 százalékkal) nőtt a foglalkoztatottak száma, s kétharmaduk teljes munkaidőben helyezkedett el. 

„A teljes értékű munkahelyek számának növekedése megkérdőjelezhetetlen, egyértelmű tények bizonyítják, amelyeket az ellenzék szándékosan figyelmen kívül hagy, ezáltal hazudik a nyilvánosságnak, beleértve saját választóikat is“ – áll Iveta Radičová portálunkhoz eljuttatott nyilatkozatában.

Bumm.sk

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »