Mégsem megy Kim Dzsong-Il Oroszországba?

A hét elején a világsajtóban felröppent a hír: a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetője, Kim Dzsong-Il hamarosan látogatást tesz Vlagyivosztokban, ahol találkozik az orosz elnökkel, Dmitrij Medvegyevvel is. Szergej Lavrov ugyanakkor úgy nyilatkozott az Interfax hírügynökségnek a hirtelen megjelent hírrel kapcsolatban, hogy „ilyen információról, illetve ilyen találkozóról nem tud”.

Ennek ellenére orosz elemzők szerint Kim Dzsong-Il látogatása mindkét ország hasznára válhatna. Mihail Tyitorenko, az Orosz Tudományos Akadémia Távol-keleti Intézetének munkatársa az Interfaxnak elmondta, hogy Oroszországnak bővítenie kellene az Észak-Koreával való együttműködését. Moszkvának politikai és gazdasági érdekeltségei vannak a kommunista országban, és Phenjan érdeke is az előnyös, jószomszédi viszony.

Kim Dzsong-Il utoljára 10 éve találkozott az akkori orosz államfővel.

Tóth I. Dávid

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »