Kijev figyelmen kívül hagyja a magyar veszélyt?

Egy ukrán internetes kiadvány szerint Ukrajna vezetése minden lehető módon igyekszik az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Magyarország kedvében járni, hogy a magyarok előtti „hajbókolás” fejében vízummentességet kapjon Európától.

A kijevi hvylja.org hírportál szombaton megjelent szerkesztőségi cikke szerint ebben az összefüggésben kell értékelni a jelenleg hivatalos magyarországi látogatáson tartózkodó ukrán vezérkari főnök, Grigorij Pedcsenko vezérezredes „hízelkedő kijelentéseit”, amelyek szerint igen kiválóak az ukrán-magyar katonai együttműködés kilátásai, vagy hogy Magyarország és Ukrajna között nincs semmilyen probléma, amely zavarhatná a kétoldalú együttműködés fejlesztését – írja az MTI.

Az ukrán tisztségviselők ilyen és hasonló kijelentéseit – így az írás – azoknak a rokon értelmű nyilatkozatoknak a tükrében kell értelmezni, amelyek a múlt év végén hangoztak el az ukrán elnök, kormányfő és házelnök magyar állami vezetőkkel – köztársasági elnökkel, miniszterelnökkel és országgyűlési elnökkel – folytatott megbeszélései során.

Az internetes kiadvány szerint azonban Magyarország jelenleg olyan politikát folytat a szomszédos országokkal, köztük Ukrajnával kapcsolatban, amely feszültséget gerjeszt a régióban és ellentétes az ukrán nemzeti érdekekkel.

A kérdésről a hírportál által megkérdezett szakértő, Dmitrij Timcsuk, a kijevi Katonai-politikai Kutatások Központjának igazgatója elmondta: Magyarország irányvonala ma kifejezetten a szomszédos országokban élő nemzettársak támogatására irányul, egészen az egy tömbben élők területi autonómiájának a kezdeményezéséig terjedően. Mint kifejtette: a kettős állampolgárságról szóló törvény múlt évi elfogadása mellett – amely az Ukrajnában élő magyaroknak, csakúgy mint a hasonló román jogszabály az ukrajnai románoknak, szabad mozgást biztosít az EU területén – Magyarország vezetése gyakorlatilag meghirdette a szomszédos országokban élő magyarok autonómia-küzdelmének és asszimiláció elleni harcának, valamint a Kárpát-medencei kulturális terjeszkedés fokozásának a támogatását.

Timcsuk elmondása szerint az ilyen magyar politika – tekintettel a Kárpátalján élő magyarok számára – közvetlen fenyegetést jelent Ukrajna nemzetbiztonságára nézve. Ugyanakkor az Ukrajnáénál jóval kisebb katonai-politikai súllyal bíró országok nem riadnak vissza attól, hogy adekvát módon reagáljanak, mint ahogy a Magyarországhoz fűződő viszonyának rendezésére irányuló törekvései ellenére Szlovákia is teszi a magyar terjeszkedéssel szembeni fellépés érdekében – fogalmazott.

„Ukrajna viszont egyszerűen figyelmen kívül hagyja a nyilvánvaló veszélyt. Mi több, az EU-hoz való törleszkedés érdekében Kijev – nyugtalanságának a kifejezése helyett – azt hajtogatja, hogy nagy a barátság Magyarországgal, és nincs semmilyen probléma, amely zavarhatná a kétoldalú együttműködés fejlesztését” – zárja írását az ukrán hírportál.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek