Kiderül, hogy mit gondol az OKS a Hídról

 Az OKS Országos Tanácsa szombaton bírálja el a Híd által felajánlott együttműködési megállapodást, amelynek előzetes formáján a két párt vezetői egy héttel ezelőtt egyeztek meg.

Az OKS-nek jelenleg négy képviselője ül a parlamentben, akik a tavalyi választásokon a Híd listájáról jutottak be. Az OKS kérte a Hídtól azt a pénzösszeget, amelyet a párt a bejutott képviselők után kap az állami költségvetésből. Erről azonban nem tudtak megegyezni.

Abban viszont sikerült, hogy az OKS képviselője a Híd-delegáció tagjaként részt vehet a Koalíciós Tanács ülésein, a koalíció munkacsoportjainak tanácskozásán, valamint a Híd miniszteri klubjának egyeztetésein. A két párt elnöksége pedig negyedévente egyszer közös tanácskozást tartana, valamint közös sajtótájékoztatókat is szerveznének. A megegyezés a választási ciklus végéig, illetve a Koalíciós Szerződés módosításáig maradna érvényben.

Peter Zajac, az OKS elnöke elmondása szerint az OKS OT megtárgyalja az átmeneti és a tartós eurovédőfallal, valamint az adó- és járulékreformmal kapcsolatos kérdéseket is.

Paraméter.sk

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »