Cozma-ügy: „itt az ideje, hogy ne szidjuk a magyarokat”

Itt az ideje, hogy legalább most ne szidjuk a magyarokat, és ismerjük el, hogy jóval előbbre tartanak, mint mi, románok – írta pénteken az Evenimentul Zilei című napilap Marian Cozma volt román kézilabdázó meggyilkolása perében született ítélet kapcsán.

A román országos napilap újságírója, Adrian Dobre szerint Románia számára „sokkoló” a Veszprém Megyei Bíróság ítélete, hiszen Romániában a végtelenségig szoktak húzódni a perek, miközben a magyar igazságszolgáltatás két és fél év után ítéletet hirdetett egy bonyolult ügyben.A szerző szerint ha Marian Cozma tragédiája esetleg Romániában történt volna meg, akkor a tettesek valószínűleg még most, két és fél évvel a gyilkosság után sem lennének rács mögött.Az újságíró úgy véli, ha már a románok átjárnak Magyarországra bevásárolni azért, mert általában a termékek olcsóbak, mint Romániában, akkor a románoknak „a magyar igazságszolgáltatás módszerét is kölcsön kellene venniük”.

A román lapok pénteken általában tényszerű tudósításban számoltak be a Veszprém Megyei Bíróság ítéletéről. A Jurnalul National című napilap megállapította, hogy „Cozma halála legalább az igazságszolgáltatás szintjén megbosszultatott”.

Életfogytig tartó fegyházra ítélte a Cozma-gyilkosság első- és másodrendű vádlottját, Raffael Sándort és Németh Győzőt csütörtökön első fokon a Veszprém Megyei Bíróság. A harmadrendű vádlott, Sztojka Iván 20 évi fegyházbüntetést kapott.

MTI

Friss hírek