Pozsonyba látogatott a lengyel elnök

Egy évvel hivatalba lépése óta most először látogatott Szlovákiába Bronislaw Komorowski lengyel köztársasági elnök. A kétnapos látogatásra Ivan Gašparovič szlovák elnök meghívására érkezett és elkísérte felesége Anna is. A két elnök megerősítette az országok közötti kiváló együttműködést, értékelték a dinamikusan növekvő kölcsönös kereskedelmet és beruházásokat. illetve sürgették a Lengyelország és Szlovákia közötti autópálya és gázvezeték kiépítését is.

Gašparovič a lengyel elnöki párt jóbarátként, közeli szomszédként és fontos partnerként üdvözölte. A két ország közötti kapcsolatokat kiemelkedően jónak nevezte és kifejezte elégedettségét a Visegrádi Négyek (V4) szintjén történő együttműködéssel is. Szlovákia szeretné, ha a jó kapcsolatok továbbra is megmaradnának és tovább mélyülnének, nyilatkozta. „Bármelyik ország nehézségei az egész régió helyzetét gyengítik. Ezért továbbra is olyan megoldásokat fogunk keresni a problémákra, amelyek nem károsak a csoport egyik tagjára sem”, mondta. Úgy véli, hogy a szlovák és a lengyel nemzetnek soha ezelőtt nem voltak kedvezőbb feltételei a sikeres fejlődéshez mint most, és az európai és a világpolitikában is napjainkban a legnagyobb a szerepük. Megemlítette a két ország hasonló véleményét az együttműködésről a Keleti Partnerség és Nyugat-Balkán országaival. „Rajtunk is múlik, hogy sikerül-e a jobb kapcsolatok motorjának lennünk ezekkel az országokkal, vagy választóvonal maraduk, amely Európát két részre vágja”, mondta Gašparovič.

Az autópálya befejezése és gázvezetékek összeköttetése prioritás

A Szlovákia és Lengyelország közötti autópálya befejezésének kérdése is szóba került a találkozón. Mindkét elnök támogatja, hogy a két ország kormánya folytassa az autópálya építését. A lengyel elnök szeretné, ha az interkonnektorok is mihamarabb elkészülnének Szlovákia és Lengyelország határán és erről a kétnapos látogatása során Iveta Radičová miniszterelnökkel is tárgyalt.

Lengyel soros EU elnökség kezdete és szlovák V4 elnökség vége

A két elnök foglalkozott külpolitikai kérdésekkel is mint a szlovák Visegrédi Négyek (V4) elnökség befejezése és a kezdődő lengyel soros EU elnökség. Komorowski megdícsérte Szlovákiát a V4-es elnöksége alatt elért célokért, külön kiemelve, hogy megegyezés született egy közös V4 harccsoport kialakításáról, amely Lengyelország szerint hozzájárul az európai integrációhoz és a biztonság növeléséhez. Az úgynevezett „V4 battle group” 2016 első felében kezdhetné meg a működését, Szlovákia parancsnoki tisztekkel, harcjárművekkel és biztonsági szakemberekkel kíván hozzájárulni a közös erőfeszítésekhez.

Pozsony szempontjából Lengyelországnak az EU élén az energiapolitika és az új többéves, 2014 – 2020 közötti pénzügyi keret megtárgyalása lesznek a legfontosabb feladatai. Komorowski szerint a két országnak hasonló a véleménye a keleti országok, elsősorban Ukrajna uniós integrációjáról. Lengyelország elnökségi prioritása lesz az aktív keleti szomszédságpolitika is és a második Keleti Partnerség csúcstalálkozó sikeres lebonyolítása is.

A lengyel elnök látogatása során találkozott a szlovák házelnökkel, Pozsony főpolgármesterével és a Szlovákiában élő lengyel kisebbséggel is. A második nap (június 22.) a két elnök a kommunizmus áldozataira is megemlékezett és koszorúkat tettek le a dévényi  (Devín) emlékmű mellett.

Molnár Antónia

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »