Kegyelmet kaphat Fujimori

Először ült össze Alan García leköszönő, és Ollanta Humala június 5-én megválasztott perui elnök, hogy megvitassák az ország sorsát érintő legfontosabb kérdéseket.

A találkozón többek között szó esett gazdasági témákról, a szegénység elleni küzdelemről, de a legnagyobb érdeklődést Alberto Fujimori, Peru egykori elnökének büntetésének esetleges eltörlése váltotta ki. Bár részletek nem kerültek nyilvánosságra, annyit elárult Omar Chehade, Humala helyettese, hogy García együttműködéséről és támogatásáról biztosította a jövő hónapbann felálló új kormányt.

Egyesek szerint az emberi jogi bűncselekmények és korrupció miatt 25 éves börtönbüntetését töltő, egyébként rákos  Fujimori az utóbbi hónapokban jelentősen lefogyott. Ebből arra következtettek, hogy betegsége utolsó stádiumban van, így felmerült annak lehetősége, hogy elnöki kegyelemben részesül. Az elmúlt napokban elvégzett orvosi vizsgálatok szerint azonban nem igazolták ezt a feltevést, vagyis csökkent annak valószínűsége, hogy büntetését elengedik – bár Humala kijelentései szerint korántsem zárható ki ennek lehetősége. Azt azonban hozzátette, álláspontját csak a július 28-án felálló kormánya beiktatása után teszi majd közzé.

Duzs Éva

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »