Nőuralom a brazil vezetésben

Az országról kialakított „machista” (a férfiakat felsőbbrendűnek valló) kép ellenére jelenleg három nő foglalja el Brazília legfontosabb politikai pozícióit. Köztudott, hogy a leköszönő Lula elnök utódját, Dilma Rousseffet gyakran éri a vád: kormánya nem más, mint a „harmadik Lula-ciklus”. Ezzel a stigmával kíván leszámolni most az elnöknő, jelezve, hogy ő hozza a döntéseket.

A kabinetfőnök lemondását követően, helyére Gleisi Hoffman  ki. Így az intézményi kapcsolatokért felelős miniszteri széket elfoglaló Ideli Salvattival együtt létrejött a média által előszeretettel „triumvirátusnak” titulált női vezetés. Utóbbi poszt azért kulcsfontosságú, mert e miniszter feladata a mindig nehéz egyetértés megteremtése az elnökség, a kormány tíz szövetséges pártja és a kongresszus között. További nyolc fontos minisztériumot és hivatalt is nő vezet, köztük a környezetvédelmi, kultúráért felelős, esélyegyenlőségi és társadalmi fejlődésért felelős tárcát.

A hatalmat korábban birtokló férfi politikusok most attól tartanak, hogy az elnökség körülbástyázásával párhuzamosan háttérbe szorul a végrehajtó hatalom és a kongresszus közötti párbeszéd, amire mindhárom nő energetikus habitusa szerintük joggal enged következtetni. Személyükben a gyakorlati megoldások kerülhetnek előtérbe a pusztán politikai döntésekkel szemben. Egy városi legenda szerint, amikor Lulát egy közeli barátja megkérdezte, miért egy nőt választott utódjául, a korábbi elnök így felelt: „Dilma bátrabb, mint mi ketten együtt!”

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »