Kiesne az SNS a szlovák parlamentből

Amennyiben Igor Matovič pártot alapítana, e pillanatban a választók 4,7%-a voksolna rá. Ezzel az eredménnyel épp a parlamenti küszöb alatt maradna. A nemzetiek pedig szépen megosztoznának az SNS eddigi preferenciáin, így sem Slota, sem Belousovová pártja nem kerülne a parlamentbe.

Mindkét kiesőjelölt nevet

Belousovová reakciójában meglepetését fejezte ki, hogy a felmérés már egy olyan pártot is tartalmaz, amely még meg sem alakult, és csak egyetlen sajtótájékoztatón beszéltek róla. „Nem a közvélemény-kutatásokra összpontosítok, hanem a választóknak tennék olyan ajánlatot, amellyel megszólíthatom őket” – így a leendő pártelnöknő. Hangsúlyozta, számára iránymutatóbbak az emberek reakciói.

Jana Benková, az SNS szóvivője közölte a párt álláspontját, miszerint az MVK felmérései már régóta nevetségesek. Egyúttal azt ajánlották az MVK kutatóinak, hogy legközelebb a kávéjuk mellett pontosabban igazítsák ki az eredményüket.

Az SNS a Focus intézet májusi felmérése szerint 8,1%-ot szerezne, míg a Polis esetében ugyanez a szám szintén májusban 4,8%.

A Nemzet és Igazság (NaS), Anna Belousovová alakulóban lévő pártja az MVK közvélemény-kutatása szerint 2,2 %-ot szerezne, míg a Ján Slota vezette SNS-nek 3,7%-kal kellene beérnie. Ez az eredmény kísértetiesen hasonlít a 2002-es választásokéra, amikor is Slota és Belousovová összezörrenése pártszakadáshoz vezetett, és hasonlóan együk sem jutott a parlamentbe. Annak idején a Slota által alapított Igazi SNS 3,65%-ot, míg az akkor Belousovová vezette SNS 3,32%-ot szerzett.

Az MVK felméréséből kiderül, hogy a Robert Fico vezette Smer-SD egyedüliként alakíthatna kormányt, amennyiben most kerülne sor a választásokra. Azon ugyanis a voksok 38,5%-át nyerné el, ami 78 mandátumot biztosítana számára.

A maradék képviselői poszton a jelenlegi koalíció pártjai osztoznának. 13%-ot szerezne, és 26 képviselője lenne az SDKÚ-DS-nek, 8,1%-kal és 16 székkel kellene beérnie a KDH-nak. Ugyanennyi képviselője lenne az SaS-nek a maga 7,8%-os támogatottságával, míg a Hídra a választók 7,1%-a voksolna, ami 14 helyet biztosít a parlamentben.

Az országházból kiszorulna az MKP 3,3%-kal, valamint az ĽS-HZDS is 3,2%-kal. A Zöldek Pártjára 2,5, a KSS-re 1,9, míg az SDĽ-re 1,2% szavazna.

Paraméter.sk

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »