Korábban jeleznék a költségvetéssel kapcsolatos fenntartásokat

Javaslatot tett a miniszterelnök az Európai Parlament elnökének a következő többéves pénzügyi keretről szóló tárgyalások reformjára, amely során az EP az eddiginél több fórumon, már közvetlenül a részdöntések előtt jelezhetné aggályait a készülő keretköltségvetésről.

Levélben ajánlotta a kormányfő az Európai Parlament elnökének, hogy rendszeresebb és mélyrehatóbb egyeztetések legyenek a Tanács és az Európai Parlament között a következő többéves pénzügyi keretről – jelentette be az EP alkotmányügyi bizottságának ülésén a Külügyminisztérium EU-államtitkára. Győri Enikő azt mondta, Orbán Viktor levelét múlt szerdán adta át Jerzy Buzeknek.

Kifejtette, a magyar elnökség az év elején hirdette meg, hogy EP-barát megközelítést szeretne alkalmazni az uniós jogalkotás során. Ennek az ígéretének jegyében szeretné, ha az európai parlamenti képviselők az eddiginél több információt kapjanak a készülő többéves költségvetésekről.

Az Európai Bizottság június 29-én mutatja be a javaslatát a 2014-2020 közötti pénzügyi perspektíva költségvetésére, amelyet az eddigi tapasztalatok alapján akár többéves vita is követhet, a lényeg, hogy 2014. január elseje után már az új keret, és az ennek szellemében megalkotandó 2014-es éves EU-költségvetés szerint működhessen az EU.

Az Európai Parlamentnek beleegyezési joga van a többéves pénzügyi keret megalkotása során, azaz egyfajta vétójoggal rendelkezik. „Hogy ne történhessen meg az, hogy kétéves véres vitát követően az EP egyszerűen csak visszadobja a javaslatot, jobban be kell vonnunk az EP-t a vitákba” – fogalmazott az ülés után a BruxInfónak Győri Enikő.

Bár ettől függetlenül létezik egyfajta egyeztetés folyamatosan az Európai Parlament és a frakciók vezetése, valamint a Tanács között, de a miniszterelnöki javaslat szerint az Általános Ügyek Tanácsának minden olyan ülése előtt lenne formális egyeztetés a soros elnökség és az EP tárgyalódelegációja között a többéves pénzügyi keretről, amelynek a napirendjén szerepel a keretköltségvetés – ismertette a tervet az EU-államtitkár.

A politikus hozzátette, a tervet előre egyeztették a következő elnökségi országokkal (Lengyelország, Dánia, Ciprus), valamint a mostani trióelnökség első két tagjával, Spanyolországgal és Belgiummal is, akik beleegyeztek a tervbe, és vállalták, hogy az EP majdani pozitív válasza esetén eszerint „tárgyalják majd le” a többéves költségvetést.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek