Szerbia: megszűnik a búzakiviteli moratórium

Nem hosszabbítják meg a búzakivitel tilalmára vonatkozó kormányrendeletet, amely június 16-áig van hatályban, jelentette be tegnap Dušan Petrovićmezőgazdasági miniszter.

Semmi sem veszélyezteti a hazai piac liszttel, kenyérrel, illetve lisztből készült termékekkel való ellátását – mondta a miniszter. Petrović elmondta, hogy jelenleg még eljárásban van egy másik előírás, mely részletesebben szabályozza majd a búza kivitel részleteit. Mint hozzátette, néhány nappal korábban 300 000 tonna búza volt raktáron.

A mezőgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a kiviteli tilalom nagyon jó lépésnek bizonyult, hiszen – mint elmondta – ha azt nem vezették volna be, már május közepén elfogyott volna a hazai felhasználásra szánt búza, és fennakadások lettek volna az ellátásban. Petrović végül elmondta, hogy Szerbiának megvannak a kapacitásai ahhoz, hogy 2012-ben minden lehetséges kockázatot megszüntessen, és biztosítsa a piac búzával való ellátását.

Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »