Bővül az „Összorosz Népi Front” lehetséges tagjainak a száma: immár magáncégek és vállalatok is beléphetnek a Vlagyimir Putyin rendszerébe, értesült az Itar-Tassz orosz hírügynökség.
Folyamatos média-kampány folyik az orosz miniszterelnök által létrehozott „Összorosz Népi Front” körül, és május eleji indulása óta nem telt el még olyan hét, hogy a putyini frontról szóló hírek ne uralták volna az orosz médiát. A kormányfő nyilatkozatai szerint a népi front azért jött létre, hogy lehetővé tegye a politikai részvételt azok számára is, akik egyik partnak sem szerették volna a tagjává válni. A népi frontba lépők koordinálása pedig Putyinon és a kormányzó Egységes Oroszország párton fog történni, így a megtépázott tekintélyű párt támogatását sikerülhet majd helyreállítani a miniszterelnöknek.
Az Összorosz Népi Front weboldala szerint eddig több mint 5500 ember csatlakozott – az eredeti céloknak megfelelően javarészt a különböző társadalmi szervezetek tagjai. Május 10-én a kormányfő adminisztrációja egy újabb hírrel állt elő: magáncégek és vállalatok is tagjaivá válhatnak a népi frontnak. Ezt a nyilatkozatok szerint maga Putyin döntötte el, miután sok panaszt kapott, hogy a társadalmi szervezetek tagok lehetnek, de a vállalatok nem, ezért változtattak a szabályokon.
Anton Bendarzsevszkij