19 éves lány fejleszti a napelemeket

Eden Full, egy 19 éves kanadai lány találmánya 40 százalékkal teheti hatékonyabbá a napelemes technológiát.

„Egy igen egyszerű és kis kőlségű újításról van szó” nyilatkozta a Zöld Élet (Green Living) elnöke, Laurie Simmonds. Az említett forradalmi megoldás azon alapszik, hogy a napkollektorokat folyamatosan merőlegesen érik a sugarak, így több értékes energiát képesek felfogni. Az eszközt egy bimetál csík működteti, amely napközben a melegtől kitágul, este pedig lehűl és összehúzódik. Ezért olcsóbb, mint egy motorral hajtott forgótechnológia és a fejlődő országokban fellelhető alapanyagokból is könnyen előállítható.

A fiatal lány már hónapok óta vizsgálja találmánya hatékonyságát egy kenyai faluban, egy helyi anyagokból elkészített napenergiát felhasználó állomáson. Full lelkesen beszélt a kutatási témájáról, hiszen a kísérletben egy addig elmaradott településre sikerült bevezetnie a villamos energiát.

Kummer Lívia

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »