Nem lesz magyar a kisebbségi kormánytanácsban

A szlovák kormányalelnök nemzeti kisebbségi albizottságában tegnap Pavol Traubner professzort, a zsidó kisebbség képviselőjét választották meg alelnöknek, Rudolf Chmel támogatásával.

A nemzeti kisebbségek jelentősebb civil szervezeteinek képviselői közül megválasztott személyek a testület alakuló ülésén választották ki maguk közül azt a személyt, aki érdekeiket képviselni fogja a kormány tanácsadó testületében, az Emberjogi, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Tanácsban. A megmérettetésen indult Öllös László is, de egyetlen szavazattal (11:10) arányban alulmaradt Traubnerrel szemben. A legnagyobb szlovákiai kisebbségnek, a magyarnak így nem lesz képviselője a kormánytanácsban.

Öllös László maga is meglepődött, amikor megtudta, a kormánytanács és az albizottság elnöke, Rudolf Chmel kormányalelnök Traubnert támogatta. Chmel indokolta is jelölését, azzal főleg, hogy sok éves jó kapcsolat köti Traubner professzorhoz, megértik egymást, nézeteik is közelállóak, együttműködésük jónak ígérkezik hát mind a tanácsban, mind az albizottságban, melyeknek elnöki tisztjét a kormányalelnök tölti be.

Öllös László a Felvidék Ma portálnak elmondta: annak tudatában, hogy Rudolf Chmel támogatását nem élvezte, nem tartja tragédiának, hogy nem ő lett a kormánytanácsban a kisebbségek szószólója, mert ilyen körülmények között a kormányalelnöktől úgy sem várhatta volna el, hogy esetleges javaslatait támogassa.

A nemzeti kisebbségek albizottságának összetételével kapcsolatosan megfogalmazott aggályok tehát jóval hamarabb nyertek bizonyítást, mint sokan hitték. Amikor kiderült, hogy a magyar kisebbségnek csupán öt szavazat lesz a testületben, sokan kifogásolták, hogy leszavazhatóvá válnak javaslataik, mert a számbeli arányosság elvének megsértését ez a kormány is átvette elődeitől.

Szembefordult a szlovákiai magyarok érdekeivel

Az MKP számára elfogadhatatlan, hogy elsődlegesen a magyar nemzetiségű választópolgároknak köszönhetően miniszterelnök-helyettessé vált Rudolf Chmel a tegnapi ülésen nem a szlovákiai magyarok képviselőjére, hanem egy másik kisebbség jelöltjére szavazott. Ennek köszönhetően nem Öllős László, a Fórum Intézet elnöke, hanem Pavel Traubner lett a bizottság alelnöke, egyben a  Kisebbségi Tanács tagja.

Az MKP tiszteli Pavel Traubnernek, a zsidó kisebbség képviselőjének szakmai és emberi kvalitásait, ugyanakkor jogos követelésnek tartja, hogy a bizottság alelnöke a legnagyobb szlovákiai magyar kisebbség képviselője legyen. Rudolf Chmel, a Most-Híd miniszterelnök-helyettese szavazatával és döntésével ebben a kérdésben szembefordult a szlovákiai magyarok érdekeivel.

Az MKP furcsállja, hogy személyi kérdésekben nyíltan, és nem titkosan szavaztak. Ez is jelzi, hogy a kormánypolitikusokban a főügyészválasztás óta eluralkodott a bizalmatlanság. A kisebbségi tanács legitimitását nem erősíti az sem, hogy a megválasztott személynek nem sikerült megszereznie a jelenlévők szavazatainak több mint 50 százalékát, mivel az Emberi Jogi, Nemzeti Kisebbségi és Nemek Közötti Egyenlőség Tanácsának Kisebbségügyi Bizottsága 23 tagjából csak 11 szavazatot kapott.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek