„A magyar terjeszkedés ellen” kampányolnak Slotáék

Június 4-re virradóra a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) újabb óriásplakátokkal lepte meg a Csallóköz lakosait – „A magyar terjeszkedés ellen” feliratú, egyben a pártalapítás száznegyvenedik évfordulójára is emlékeztető kreáció a Pozsonyt Komárommal összekötő 63-as út mentét díszíti.

A nemzeti párt megalapításának jubileuma egybeesik a trianoni diktátum aláírásának évfordulójával, mely 2010-től a Nemzeti Összetartozás Napja; az óriásplakátok kihelyezésének időzítése így aligha véletlen. Ezt támasztja alá a pártvezér Turócszentmártonban szombaton tett kijelentése is, mely szerint a szlovákoknak ma is a kemény magyarosítás ellen kell küzdeniük. A magyar terjeszkedés veszélyére hívja fel a párt a figyelmet egyebek közt Somorján és Bacsfán; utóbbinak a központját díszíti az SNS plakátja. A helyiek nem igazán értik a célzást, hiszen a települést többségében magyar ajkúak lakják, a nemzetiségek közötti súrlódások nem jellemzőek a községre.

„Egyértelmű provokációról van szó, hiszen semmi apropója nincs annak, hogy pont a mi falunkban tegyenek ki ilyen plakátot” – véli az egyik helyi lakos, D. István. Bárdos Gábor (MKP), Somorja polgármestere elmondta: az üggyel a képviselő-testület június 16-i ülésén foglalkozik.„Amíg törvény nem születik a hasonló, uszító tartalmak megjelenítéséről, az önkormányzat mindössze annyit tehet, hogy elítéli a nyilvánvaló provokációt; mi is ezt tesszük – közölte. – Az óriásplakátokat nem a város tulajdonában lévő területen helyezték el, így hivatalosan eltávolításuk felől sem rendelkezhetünk.”

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »