Megszámolják a városi szegényeket Indiában

Felmérés indul az indiai városokban, hogy a kormányzati szervek pontos képet kapjanak arról, hányan élnek szegénységben az urbanizált övezetekben. A kormány célja, hogy az adatok segítségével célzott, a nyomornegyedeket felszámoló programot indítson.

300 millióból 90?

Első alkalommal készül hivatalos felmérés a városokban élő szegények számáról Indiában. A vizsgálat 2011 júniusában kezdődik, az első adatokat várhatóan 2012 év elején hozzák nyilvánosságra. A kormány a kutatás eredményeinek segítségével szeretne célzott programot indítani a városi nyomornegyedek felszámolására. A jelenlegi becslések szerint India több mint ötezer városának 300 millió lakosa közül 90 millióan élnek szegénységben.

A kutatás előkészítése során egy szakértőkből álló bizottság dolgozta ki azokat a kategóriákat, amelyek alapján a szegénységet meghatározzák. Ennek alapján a megélhetési küszöböt a városi lakosok esetében 20 rúpiában határozták meg. A szakértők szerint a kutatás során minden olyan személyt a szegénység által veszélyeztetettnek kell tekinteni, aki hajléktalan, szükséglakásban vagy egészségtelen életkörülmények között él, tartósan munkanélküli, nincs rendszeres jövedelme, vagy alkalmi munkákból tartja fenn magát. Ugyanígy sérülékenynek javasolják tekinteni azokat a háztartásokat, amelyeket nő vagy kiskorú vezet, ahol időskorú eltartottak vannak, ahol a családtagok írástudatlanok, fogyatékkal élnek vagy krónikusan betegek.

A kutatás során a veszélyeztetettség alapján kerülnek majd besorolásra a megkérdezettek. A felmérés során a kérdezőbiztosok többek között az egy háztartásban élők számára, a háztartás jövedelmére, a lakás típusára és a kényelmi berendezések meglétére is rákérdeznek.

ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevél

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »