Elképesztő ütemben fejlődik Kína

Máire Geoghegan-Quinn kutatásért, innovációért és tudományért felelős európai biztos a héten a ScienceInsider-nek adott interjúban elmondta, lenyűgözte Kína innovációs politikája. Elmondása szerint a kínai innováció elképesztő ütemben fejlődik, Peking pedig gazdaságpolitikájának kulcsfontosságú, központi elemeként kezeli a kutatás-fejlesztést.

A biztos a lap kérdésére úgy fogalmazott, hogy habár Brüsszel nem fél tőle, hogy Kína maga mögött hagyja az Uniót, a kelet-ázsiai ország gyors fejlődése kihívást jelent Európa számára. Hozzátette, hogy bilaterális szinten jelentős kutatás-fejlesztési kapcsolatok alakultak ki egyes uniós tagállamok és Kína között, ugyanakkor közösségi szinten a tudományos párbeszéd és együttműködés további mélyítése szükséges.

A biztos tájékoztatása szerint az európai cégek továbbra is problémásnak ítélik Kínának a technológia transzferekre vonatkozó politikáját, mely kérdést illetően Brüsszel párbeszédet kezdeményezett a pekingi hatóságokkal. Az érintett vállalatok szerint a törvényi háttér megfelelő védelmet nyújt a szellemi tulajdonjogokra vonatkozóan, ugyanakkor a végrehajtással elégedetlenek. Geoghegan-Quinn arról is beszámolt, hogy a kínai oktatási és kutatási projektekben való részvétel megkönnyítését is szorgalmazta, miután véleménye szerint Peking programjai nem elég nyitottak az európai tudósok és diákok számára.

Máire Geoghegan-Quinn még a múlt hét folyamán látogatott Kínába, ahol Van Kang (Wan Gang) tudományért felelős miniszterrel tárgyalt a két fél kapcsolatairól. Az európai biztos elsősorban az energiaiparban való együttműködés mélyítését hangsúlyozta, továbbá dicsérte a két fél közti tudományos együttműködési programokat, különösképp egy közös rákkutatási projektet.

Mészáros Tamás

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »