Eloltották az égő fegyverraktárat, ezreket kellett kitelepíteni

Végre sikerült eloltani a több napja tartó hadianyagraktár-tüzet Oroszországban a RIA Novosztyi tudósítása szerint, bár ezt a Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma még nem erősítette meg hivatalosan. A tűz csütörtök éjjel tört ki az udmurtiai Izsevszk (az orosz fegyvergyártás egyik fő központja, a Kalasnyikov „szülővárosa”) közelében. A raktárban főként lőszereket tároltak. A robbanások során legalább 78-an megsérültek, 30 000 főt pedig evakuálni kellett. Két áldozatot is számon tartanak: az idős emberek szívinfarktust kaptak.

Alig egy hete hasonló eset történt a szomszédos Baskortosztánban is, ahol, bár a helyzet nem volt ennyire súlyos, szintén evakuálásra került sor. Mivel a hadianyagraktárak a védelmi minisztérium fennhatósága alá tartoztak, Medvegyev szinte azonnal utasította Anatolij Szergyukov minisztert is az esetek kivizsgálására, annak ellenére, hogy emellett egy független vizsgálóbizottság is utánajár az esetleges mulasztásoknak.

„Kétszer – az már szinte azt jelenti, hogy rendszeresen. Tájékoztatást kérek arról, hogy ki a felelős ezért. Ha nem értenek a szép szóból… szükséges lehet visszavenni néhány rangjelzést” – tette félreérthetetlenné az elnök, hogy a felelősök ezúttal komoly büntetésre számíthatnak.

Szálkai Kinga

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »