Peru: szoros küzdelem várható a vasárnapi választáson

Peru/Lima – Pontosan egy héttel a perui elnökválasztás második fordulója előtt, múlt vasárnap találkozott egymással a két rivális, Ollanta Humala és Keiko Fujimori. Az apropó a június 5-i voksolást megelőző elnökjelölti vita volt. A számos tv és rádió csatorna által is közvetített eseményen a felek felváltva bírálták egymás politikai programját és személyiségét egyaránt. A Kitekintő munkatársa Limából tudósít.

A jobboldali-populista Fuerza 2011 jelöltje, Keiko Fujimori figyelmeztette a szavazókat, hogy ellenfele az ország szabadkereskedelmi egyezményeinek felülvizsgálatára készül, ráadásul változtatni akar az alkotmányon is. A jelenlegi, 1993-as alaptörvény bevezetése egyébként Keiko apjához, a 25 éves börtön-büntetését töltő ex-diktátorhoz, Alberto Fujimorihoz kapcsolódik. Megválasztásával a Fujimori-lány lehetne az első perui nő, aki elnöki pozícióba kerül.

A nacionalista Gana Perú elnökesélyese, Ollanta Humala válaszában a különféle emberi jogi visszaéléseket és korrupciós ügyeket kezdte sorolni, amiket még az idősebb Fujimori és kormánya követtek el 1990 és 2000 között.

Mint arról már korábban beszámoltunk, az első fordulóban egyik jelöltnek sem sikerült megszereznie a győzelemhez szükséges 50 százalékot. Az áprilisi voksolás során Ollanta 31,7, Keiko pedig 23,6 százalékot kapott. A perui választási törvény értelmében a két legtöbb szavazatot szerzett induló újra megmérközhet az elnöki posztért. 

Technikai döntetlen

A legfrissebb közvéleménykutatások szerint a két jelölt közel azonos arányban bírja a perui szavazók bizalmát. Az Ipsos-Apoyo felmérése azt mutatja, hogy Fujimori 41, míg Ollanta 39 százalékot kapna a vasárnapi elnökválasztáson – ez egyébként statisztikailag döntetlen jelent. A fennmaradó 20 százalékból 8 még mindig bizonytalan, 12 pedig érvénytelenül szavazna. 

A vasárnapi vita az első és egyben utolsó ilyen jellegű találkozó volt a két elnökjelölt között. A 36 éves Fujimori a párharc során felemlegette, hogy Humala az utóbbi néhány hónap során több alkalommal is módosította programját. Majd arról kérdezősködött, hogy a volt ezredes miért akarja felülvizsgálni a meglévő szabadkereskedelmi egyezményeket és megváltoztatni az alkotmányt, Humalát mindvégig „ezredesnek” szólítva eközben.

Ollantát sem kellett azonban félteni, válaszában szinte azonnal az idősebb Fujimori kormányzatát kezdte ostorozni. „Amikor az Ön édesapja 2000-ben végül lemondott, az ország gazdasága romokban hevert, a peruiak 54 százaléka szegénységi küszöb alatt élt, több tízezer vállalkozás ment csődbe, ráadásul a mezőgazdaság is stagnált. Ez az a kormány, amit Ön a védelmébe vett” – mutatott rá Humala.

Az 1990 és 2000 között hatalmon lévő Alberto Fujimori és kormánya végett vetett ugyan az évtizedes terrornak, felszámolta a rettegett maoista-gerillaszervezetet, a Sendero Luminosot (Fényes Ösvény). Ezt azonban olyan emberi jogi visszaélések mellett vitte véghez, ami aligha felejthető egyhamar a peruiak számára. Ekkoriban Keiko mint az eddigi legfiatalabb perui first lady volt ismert a politikai életben. Szülei válásakor mindössze 19 éves volt.

Nem vagyok az apám

Fujimori érvelését folytatva kijelentette: „Én vagyok a jelölt, nem pedig Alberto Fujimori. Ha velem akar vitába szállni, hozzám intézze a kérdéseket. Ha pedig az édesapámmal szeretne megküzdeni, azt nyugodtan megteheti a Diroesben (perui börtön, ahol az ex-elnököt fogva tartják), mélyen tisztelt Humala tábornok”.

Ollanta egyébként egy 2000-ben indított sikertelen fegyveres felkeléssel vált ismertté a perui közéletben. A puccs-kísérlet célja az akkoriban már távozását fontolgató Alberto Fujimori elmozdítása volt. A 48 éves baloldali jelölt 2006-ban egyszer már indult elnökválasztáson – akkor második helyen végzett a most leköszönő Alan García mögött.

Az ismert perui szociológus, Carlos Basombrío szerint: „Mindkét jelölt a várakozásokon felül teljesített. Úgy gondolom, hogy a vita nagy hatással lehet majd a bizonytalan szavazókra”. Egy másik politikai elemző, Fernando Tuesta azt emelte ki, hogy míg Keiko nagyobb magabiztossággal szerepelt a kamerák előtt, addig Ollanta ideológiai szempontból volt jobb.

Az elnök szava dönt

Peruban erős elnöki rendszer működik. A közvetlenül választott elnök a kormány és az állam feje is egyben, sőt, ő jelöli ki a miniszterelnököt is.  Általános- és elnökválasztásra ötévente kerül sor, ami mindenkire nézve kötelező 18 és 70 éves kor között.  Ha valaki nem vesz részt a voksoláson, úgy büntetésképp egy 18 és 180 sol (1200-12.000 forint) közötti összeget kell fizetnie. A legutóbbi, 2006-ban tartott voksoláson a baloldali-centralista APRA jelöltje, Alan Garcia került ki győztesen. Noha a latin-amerikai országban a szegénységi ráta jelentősen csökkent az utóbbi néhány év során, a perui lakosság egyötödének még mindig nincs vezetékes ivóvize.

Néhány gondolat a jelöltekről

Keiko Fujimori

A Fujimori név sokaknak ismerősen csenghet, Keikot ugyanis rokoni szálak fűzik az 1990 és 2000 között regnáló perui diktátorhoz, a japán felmenőkkel rendelkező Alberto Kenya Fujimorihoz. Noha a kampány idejére igyekezett minél jobban homályban hagyni a kérdést, Keiko korábban megpendítette apja igazságtalan bebörtönzését és esetleges későbbi amnesztiáját. Az idősebb Fujimorit még 2009-ben ítélték el korrupció, emberi jogi visszaélések és tömeggyilkosságra való utasítás vádjávál. A dolog további pikantériája, hogy az egykori elnök születésnapja egybeesik a perui függetlenség napjával.

Keiko Fujimori politikai karrierje egészen fiatalon indult. Röviddel szülei válását követően, 1994-ben ő lesz ugyanis az új perui first lady. Ezzel 19 évesen, a legfiatalabb ezen a poszton Latin-Amerika történelme során. Az idősebb Fujimori elnöksége alatt először New Yorkban tanul, végül pedig a Bostoni Egyetemen szerez Business Administration diplomát 1997-ben. Apja bukása után csak 2005-ben tér vissza Limába, ahol egy évvel később megválasztják, mint kongresszusi képviselőt. Politikai karrierje során, mint a Fujimorista párt vezetője, igyekszik igazolni apja egykori lépéseit, támogatja a halálbüntetést. A 2011-es választásokon azonban már egy új párt színeiben (Fuerza 2011) indul.

Politikai irányultságát tekintve konzervatív populista, támogatja a jelenlegi, szabad piaci gazdaságpolitika folytatását. Kampányában sokat hivatkozott apja vívmányaira, mint például a szegényebb rétegek körében népszerű lakásprogramokra és közkonyhákra. Programjában szerepel még az úgynevezett ’kormányzat 2.0’ projekt, amely előirányozza az internet szerepének növelését, az emberek hatékonyabb bevonását a politikába, és az átláthatóság fokozását az intézményekben. Szorgalmazza továbbá új, ingyenes iskolai uniformis használatát is.

Ollanta Humala

Az egykor alezredesi posztot betöltő Ollanta 2000-ben egy sikertelen katonai felkelés vezetője volt Alberto Fujimori és társai ellen. Az ügyvéd-katona családból származó elnökjelölt már 1992-ben részt vett a Fényes Ösvény (Sendero Luminoso) elnevezésű maoista terror-szervezet elleni fegyveres akciókban, majd később harcolt az Ecuador ellen vívott háborúban is. Humala 2006-ban egyszer már indult perui választásokon, mint elnökjelölt. Akkor a második fordulóban az éppen leköszönő Alan Garcia került fölénybe vele szemben, 52-47 százalék arányban.

A legnagyobb kételyek Ollantával szemben főleg külföldi partnerségi kapcsolatait érintik. A jelenlegi venezuleai elnök, Hugo Chávez egy ízben nyilvánosan is „jó katonájának nevezte” a volt alezredest. Noha Humala mindig is tagadta, hogy követné Chavez gazdasági programját, noha erős a gyanú, hogy az elnök pénzügyileg támogatta 2006-os kampányát.

A külföldi befektetők félelme Humalával szemben főleg az, hogy növelni fogja a kivetendő adókat a bányászati iparágban (ez a perui GDP egy igen jelentős része), másfelől fokozni szeretné az állam befolyását olyan startégia szektorokban, mint az elektromos áram. Noha a Moody’s szerint Humala nem jelent reális veszélyt a külföldi befektetőkre, a perui tőzsde mégis érzékenyen reagált az elnökjelölt győzelmi esélyeire. A chilei elnök szintén kétségét fejezte ki, sőt, utalt a két ország viszonyának „radikális megváltozására” is Ollanta győzelme esetén.

Klopfstein-László Kornél

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »