Mátyás-szobor: feljelentést tett a magyargyűlölő Funar

Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester büntetőjogi feljelentést tett azok ellen, akik részt vettek a Mátyás-szoborcsoport restaurálásában, és eltávolították a korábban általa elhelyeztetett, vitatott idézetet tartalmazó táblát.

Arról a tábláról van szó, amelyet a szélsőségesen nacionalista volt városgazda 1992-ben helyeztetett el a szoborcsoport talapzatán, és amely a Nicolae Iorga román történésztől származó idézetet tartalmazza: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult”.

A szoborcsoportot magyar-román közös finanszírozással nemrég felújították, e munkálatok során távolították el azt a táblát. Utóbb azonban román részről a Mátyás-szoborcsoport elé helyeztek egy olyan táblát, amely nem azonos a Funar-félével, de ugyanezt a Iorga-idézetet tartalmazza. Mindezt Sorin Apostu kolozsvári polgármester szabályosnak tartja, holott a kolozsvári magyarság és a Kelemen Hunor által vezetett romániai kulturális minisztérium törvénytelennek minősíti e cselekedetet.

Funar most e javában dúló konfliktus kellős közepén tett feljelentést az ő egykori bronztáblájának eltávolítói ellen. Az erdélyi Krónika beszámol arról, hogy Funar egy sajtóértekezleten kifejtette: a restaurálás során a kolozsvári polgármesteri hivatal, az illetékes műemlékvédő bizottság, a kulturális tárca, az Utilitas Kft. és a Concefa Rt. munkahelyi visszaélést követett el. „Kényük-kedvük szerint restaurálták a műemléket, fittyet hányva a történelmi valóságra, arra törekedve, hogy megalázzák a román lakosokat” – mondta Funar egy sajtóértekezleten. „Ez bűncselekmény, mivel egy történelmi emlékmű engedély nélküli részleges megrongálásáról és meggyalázásáról van szó” – fogalmazott a volt polgármester.

A kolozsvári Szabadság pénteki kommentárjában azt írja: „Fogadjuk el végre, hogy a 80 százalékos román többség eltaposott bennünket”. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy jövőre helyhatósági választások lesznek, és a magyarellenesség felszításában szerinte nemcsak a román ellenzéki pártok érdekeltek, hanem a jelenleg a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMSDZ) együtt kormányzó Demokrata Liberális Párt (PD-L) sem siet a kincses város magyarjainak a segítségére. „Kétségtelen, hogy azt tesznek velünk, amit csak éppen akarnak. Alpolgármesterünk (László Attila, a tud.) tehetetlen, a kolozsvári városi tanácsban a narancssárgáknak (a PD-L-seknek) megvan a kétharmados többségük, így egyszerűen nincs szükségük az RMDSZ támogatására, szavazataira” – írja.

A Romania libera pénteki száma fél újságoldalt szentelt az ügynek azzal a címmel: „Hogyan vált Corvin Mátyás a viszály szimbólumává?”. A cikk megállapítja: az egykori királyt magukénak vallják mind a románok, mind a magyarok. Ahelyett, hogy azt a műemléket a román-magyar megbékélés szolgálatába állítanák, Mátyás alakja nacionalista szenvedélyeket szít.

A cikk a magyarokat is hibáztatja. Megállapítja például, hogy az újraavatási ünnepséget a magyarok „kisajátították maguknak”. Az akkor elhangzott hivatalos beszédek közül többet le sem fordítottak román nyelvre, ezen kívül csak magyar népi táncokat mutattak be, de egyetlen románt sem. Ezt követte a románok reakciója – írja a lap, úgy fogalmazva, hogy a román történészek egy csoportjának a kérésére a polgármesteri hivatal helyeztette el a mostani táblát.

Leonard Horvath, a Kolozs Megyei Művelődési Igazgatóság vezetője a román lapnak megállapítja: ezt az egész vitát csak úgy lehet megoldani, ha a kolozsváriak elfogadják végre, hogy Corvin Mátyásnak a multikulturalitás szimbólumává kell válnia, hiszen alakja egyaránt fontos a románok és a magyarok számára.

MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »