Helyszíni vizsgálat lesz a fukusimai erőműben

Tényfeltáró missziót küldött Japánba a Fukusima-Daiicsi atomerőműhöz a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, jelentette be a bécsi székhelyű szervezet.

A missziót a NAÜ a japán kormánnyal kötött megállapodást követően szervezte meg. A 12 ország 20 szakértőjéből álló NAÜ csoport június 2-ig tartózkodik Japánban.

A NAÜ elmondta, hogy a misszió a baleset során tapasztalt, további kivizsgálást igénylő biztonsági problémák előzetes értékelését végzi el a NAÜ biztonsági szabványai alapján. A brit hatóság vezetője, Mike Weightman által irányított misszió a jelentését a NAÜ által a nukleáris biztonságról június 20-24 között rendezett miniszteri konferenciára terjeszti elő.

Kitekintő / NucNet

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »