Clinton: a szíriai rezsim helyzete napról napra tarthatatlanabb

Bassár al-Aszad szíriai elnök nem hajt végre reformokat, és kormányának helyzete napról napra tarthatatlanabbá válik – jelentette ki kedden Washingtonban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.

Az amerikai diplomácia vezetője, aki Hoszni Mubarak egyiptomi exelnök és Moammer al-Kadhafi líbiai vezető esetével ellentétben nem ment el addig, hogy Aszad távozását követelje, rámutatott, hogy egy 13 éves, deraai fiúnak, Hamza Ali al-Katibnak a szíriai hatóságok általi megcsonkítása és meggyilkolása arra utal, hogy a damaszkuszi kormányzat nem kíván saját népére hallgatni és helyzete napról napra tarthatatlanabbá válik.

Mint mondta, a szíriaiak egyre határozottabban fogják követelni a változást. Hillary Clinton szerint Aszad semmiféle komoly reformba nem fogott bele.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »