Medvegyev szerint sikeres volt a G8-as csúcs

Dmitrij Medvegyev a Kreml sajtószolgálatának tájékoztatása szerint „sikeres” tárgyalásokat folytatott a május 26-27-én franciaországi Deauville-ben megrendezett G8-as csúcson. Az orosz elnök programjának első fontosabb pontja egy politikai konzultáció volt a terrorizmus-elleni háború jelenlegi helyzetéről. Ezt követően az egyiptomi és tunéziai vezetőkkel, valamint a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank képviselőivel az észak-afrikai térségnek nyújtott gazdasági, társadalmi, politikai segítségnyújtás lehetőségeiről próbáltak egyességre jutni a G8-ak. Ezen kívül biztonsági kérdésekről is szó volt, Afrika vonatkozásában. Kiemelten foglalkoztak a terrorizmussal, drogkereskedelemmel, szervezett bünözéssel és emberkereskedelemmel.

Barack Obama, amerikai elnökkel a regionális konfliktusok lehetséges megoldásairól, valamint a nukleáris leszerelési tárgyalások jelenlegi állásáról, illetve továbbfejlesztéséről értekezett az orosz államfő. Medvegyev ezen kívül kétoldalú megbeszéléseket folytatott Angela Merkel német kancellárral, Nicolas Sarkozy francia államfővel, David Cameron angol miniszterelnökkel, és Naoto Kan japán miniszterelnökkel.

A találkozó eredményeként elfogadták a Deauville-i Nyilatkozatot. A deklaráció többek között részletesen foglalkozik a nemzetközi biztonság kérdésével, elsősorban a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem tekintetében. Külön kitértek az észak-afrikai és arab országokban történt eseményekre, a japán földrengés következményeire, valamint az internet fejlődésének hatásaira a gazdasági életre és a társadalomra.

Érdemes megemlíteni, hogy megszületett az első közös nyilatkozat a G8-as országok és afrikai államok között, „Közös értékek, Közös felelősség” címmel, amelyet a G8 államain kívül aláírt Algéria, Egyiptom, Etiópia, Nigéria, Szenegál, Dél-Afrika és az Afrikai Unió Bizottsága. A dokumentumban lefektették a gazdasági és társadalmi fejlődés legfontosabb alapelveit az afrikai kontinensen.

Medvegyev elnök nyilatkozatában tökéletesnek nevezte a francia-orosz kapcsolatok jelenlegi állását. Megszületett a végső megegyezés a Mistral helipkopter-hordozók ügyében, így a szerződés aláírása a felek szerint már csak idő kérdése. Ezen kívül egy sor gazdasági megállapodás is született, tovább erősítve a stratégia partneri viszonyt.

Barack Obamával személyes megbeszélést folytatott az orosz államfő, melynek eredményeivel mindkét partner elégedett volt. Az orosz-amerikai kétoldalú kapcsolatok legfontosabb elemei ezúttal az új START-szerződés, Oroszország csatlakozása a Világkereskedelmi Szervezethez és az európai rakétavédelmi rendszer telepítése Washington által. A két ország közti kapcsolat fellendítésében nagyon fontos a két államférfi közti személyes rokonszenv, ami nagyban hozzájárult az „újraindulás” néven elhíresült folyamathoz, erre mindketten kitértek sajtótájékoztatójukban. Medvegyev azonban elégedtlenségét fejezte ki, hogy Moszkva nem kapott garanciákat arról, hogy az Európába tervezett rakétavédelmi rendszer nem Oroszország ellen irányul.

Rózsa József

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »