Nagy átrendeződés jön az olajpiacon

Ismét fellángolt a csoport átszervezésének ötlete a PKN Orlennél, Lengyelország legnagyobb olajipari társaságánál. A vállalat pénzügyi igazgatója egy minapi interjúban ugyanis megerősítette, hogy az idén ismét eladó sorba próbálják vinni a cseh vegyipari leányvállalatban, az Anwilben meglévő tulajdonrészüket. Illetve a litván finomító társaság, a Lietuva eladása is napirenden van.

A bejelentés nem érdemelne különösebb említést, ha nem lenne ott az a zavaró tényező, hogy a PKN menedzsmentje rendre ellentmondásos üzeneteket küld a leánycégek jövőjéről. Pár hónapja a társaság vezérigazgatója még azt hangsúlyozta, hogy a Mazeikiu eladása most nincs napirenden, és inkább a működési feltételek javítása, és a jövedelmezőség helyreállítása a cél. Ennek ellenére akkor is lehetett sejteni, hogy a PKN csoport átszervezése felgyorsulhat, hiszen a társaság stratégiaváltásba kezdett, aminek a lényege, hogy a finomítói kitettséget – főleg azokban a szegmensekben, ahol geopolitikai feszültségek nehezítik a jövedelmezőséget, ilyen a litván – csökkenteni kell, és helyette a régiós versenytársak – ÖMV, MOL – profiljához hasonlóan diverzifikáltabb termelési struktúra kialakítása a cél. Vagyis az upstream üzletág erősítésébe kezdett a PKN is. Márpedig ez nem egy olcsó vállalkozás, és a társaságnak – hiába a viszonylag jó cashflow termelő képesség – a tetemes eladósodottság és a gyenge finomítói környezet miatt, a stratégia kivitelezéséhez muszáj bizonyos problémásabb részlegek leválasztása.

És itt eleve adta magát a Mazeikiu (Lietuva), ami messze nem hozta a hozzá fűzött reményeket, miután a finomítóból kikerülő alapanyagokat nem lehetett orosz vezetékeken Lengyelországba szállítani, csak sokkal költségesebb tengeri útvonalon jutott el az üzemanyag a lengyel kikötőkbe.

Az eladási terv felemlegetése abból a szempontból érdekes, mert a PKN idei jövedelem terveinek teljesítéséhez szüksége lehet ezekre a bevételekre. Itt nem csak az Anwilról és a Lietuva-ról van szó, hanem például a Polkomtel távközlési cégben meglévő részesedésről, amiből 4-5 milliárd zloty is befolyhat a PKN-hez. Ennek a tendernek az eredmény kihirdetésére egyébként június 10-ig kerül sor.

Egyéb bevételnövelő tételek híján van szükség most az értékesítésre, ami a működési környezetben várt javulás döcögős jellegére is utal. Az itteni hiányosságok leplezésére a CFO egyébként úgy nyilatkozott, hogy a (nem túl rózsás) első negyedéves működési eredményeknél jobb számokat vár a második negyedévre.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »