Beszáll a politikába az orosz milliárdos

Mihail Prohorov nemrég bejelentette, hogy beszáll a politikába a „Pravoje Gyelo” párt elnökeként. Prohorov 18 milliárdos vagyonával a Forbes magazin listája alapján a harmadik leggazdagabb ember Oroszországban.

A 46 éves orosz milliárdos, Mihail Prohorov az elmúlt héten bejelentette, hogy beszáll a politikába a „Pravoje Gyelo” (Igaz Ügy) párt elnökeként. Prohorov a világ egyik leggazdagabb embere, és a 18 milliárdos vagyonával a Forbes magazin 2011-es listája alapján harmadik legnagyobb vagyonnal rendelkezik Oroszországban. Az üzletembernek jelentős részesedése van a legnagyobb orosz nyersanyagipari cégekben.

Prohorov eddig kifejezetten kerülte a politikát, és 2011 áprilisában már felkérést kapott ugyanennek a pártnak a vezetésére, ám a dolgot áprilisi tréfának nevezte, és azt mondta a Gazeta.ru-nak adott interjújában, hogy „soha nem foglalkozott a politikával, és soha nem is akar vele foglalkozni”.

Az orosz üzletember magyarázata szerint most mégis megváltoztatta a döntését, mert tenni szeretne valamit Oroszországért és mert korábbi javaslatai az orosz munkaügyi kódex megváltoztatására nem találtak megértő fülekre (Prohorov javasolta a 60 órás munkahét lehetőségének a bevezetését a 40 óra helyett).

A „Pravoje Gyelo” párt Oroszország legfiatalabb pártja, amelyet 2008. december 16-án regisztráltak. A párt jobb-közép irányultságú, liberális pártként pozicinálja magát, a szlogenje „szabadság, tulajdon, rend!” A pártot gyakorlatilag a Kreml elnöki kabinetjéből irányítják, amit a párt alapítói nem is tagadják. „Pravoje Gyelo” már bejelentette, hogy a 2012-es elnökválasztáson támogatják majd Dmitrij Medvegyevet (amennyiben indul), és a jelek szerint Prohorov személyéről is konzultáltak. A párt már hónapok óta vezető politikust keresett az élére, és korábban felmerült Igor Suvalov első miniszterelnök-helyettes, Alekszej Kudrin pénzügyminiszter és Arkagyij Dvorkovics, Medvegyev tanácsadójának a neve is.

Anton Bendarzsevszkij

Friss hírek