Veszélyben a szlovákiai népszámlálás

Az Adatvédelmi Hivatal „tíz órával a számlálás szempontjából kulcsfontosságú pillanat előtt megjelentetett” állásfoglalása veszélyezteti a népszámlálást – állítja a Statisztikai Hivatal elnöke, Ľudmila Benkovičová.

„Az állásfoglalás megjelentetéséről nem értesített minket előre a hivatal. Az álláspontot célzatosnak, manipulatívnak, és a népszámlálás menetét veszélyeztetőnek tartjuk” – jelentette ki Benkovičová, bár véleménye szerint az esetlegesen okozott kárt csak az adatok begyűjtése után lehet felmérni. A szakember elmondása szerint a Statisztikai Hivatal több emailt és telefont is kapott, ami azt jelzi, hogy az állampolgárok bizonytalanabbak lettek a népszámlálást illetően. Amennyiben viszonylag kevesen hagyják kitöltetlenül az íveket, matematikai módszerekkel lehetővé válik a hiányzó adatok pótlása, de lehetetlen megítélni a valós helyzetet. „A Statisztikai Hivatal ebben a kérdésben az államügyészséghez fordul” – jelentette ki Benkovičová.

Véleménye szerint a népszámlálás szigorúan a 2008-ban elfogadott illetékes törvény és az európai jogszabályok betartásával zajlik, az azonosíthatóságot feltételező kódok arra szolgálnak, hogy valakinek az adatait ne dolgozzák fel kétszer. „Az adatok védettek, tőlünk semmiféle bizalmas adatok nem szivárogtak ki. A népszámlálási ívek névtelenek, és ez a hivatal álláspontja” – állította a szakember.

Az Adatvédelmi Hivatal pénteken kiadott álláspontja szerint a népszámláláson nem névtelen módon állapítják meg az adatokat – a számbeli azonosító alapján vissza lehet keresni a kitöltő személyét.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »