Engedélyezné a kettős állampolgárságot egy ukrán képviselő

Továbbra is bőven szolgáltat témát a kettős állampolgárság ügye Ukrajnában. A legfrissebb hír, hogy a volt kárpátaljai kormányzó, Hennagyij Moszkal javasolja a kettős állampolgárság intézményesítését az országban.

Az ellenzéki Mi Ukrajnánk–Népi Önvédelem (NU-NSZ) pártszövetség színeiben politizáló honatya szerint a gyakorlatban már egyébként is létező dolog a kettős állampolgárság. A kijevi törvényhozás szervezett bűnözés és korrupcióellenes bizottságának alelnöke közölte: ideje lenne végre a hatóságoknak felvállalni és elismerni azt a tényt, hogy a törvényi tiltás ellenére Ukrajnában a gyakorlatban már régen létezik a kettős állampolgárság. „Az Európai Unióba, az Egyesült Államokba, Kanadába, Izraelbe és a világ más részeibe különböző okokból áttelepült honfitársaink milliói régen felvették ezen országok állampolgárságát, miközben nem mondtak le az ukránról” – tette hozzá a honatya.

Hennagyij Moszkal korábban Kárpátalja rendőrfőnöke volt, majd pedig a megye kormányzója. Később, Viktor Juscsenko államfő idején a belügyminiszter helyetteseként tevékenykedett. A politikai ellenfeleivel nyíltan vállalt konfrontációiról és szókimondásáról is ismert politikus badarságnak nevezte a kettős állampolgárság tiltását, s szerinte elképzelhetetlen, hogy mindez azzal járhat, hogy más államok erőt alkalmazhatnak Ukrajna területén állampolgáraik védelme ürügyén, mint ahogyan azt sok radikális vélemény megfogalmazza. Kifejtette még, az ukrán külügyminisztérium adatai szerint 2007 és 2011 között az ukrán nagykövetség Moldovában közel hétezer személynek adott ukrán állampolgárságot. Ettől azonban senkinek a fejében nem fordult meg, hogy Ukrajna katonai akciót indíthat Moldova ellen állampolgárai védelmében, érvelt Moszkal. Hangsúlyozta azt is, hogy a kettős állampolgárság gyakorlata ma már Európa- és világszerte elfogadott.

Akik ellenzik

Ám nem mindenki viszonyul ilyen lojálisan a kérdéshez. Mikola Tomenko parlamenti alelnök  ismét indítványozta, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a külügyi tárca ellenőrizze a magyar és román külképviseletek közreműködését az ukrán állampolgárok külföldi honosításában.

A Julija Timosenko ellenzéki vezető pártjának befolyásos politikusa arra is felhívta a figyelmet, hogy egyes, a határokon túlról pénzelt kisebbségi civil szervezetek aktív agitációba kezdtek annak érdekében, hogy a 2012-ben esedékes népszámláláskor az ukrán állampolgárok külföldi (sic!) nemzetiségűeknek vallják magukat.

Szemtelen viselkedés

A magyar állampolgárság könnyített megszerzése kapcsán az egyik Kijevben kiadott hetilap is kommentárt közölt. Ukrajna hallgatása az új magyar állampolgársági törvény elfogadása kapcsán egyáltalán nem jelenti azt, hogy Kijev megengedi Budapestnek a belügyeibe való beavatkozást – írja a 2000 című hetilap online kiadása.

A kiadvány emlékeztet Németh Zsolt külügyi államtitkár és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kifakadására is. A lap idézi egyebek mellett a magyar kormánypárti politikusok azon kijelentését, amely szerint a kárpátaljai magyarokat ért incidensek az ukrán titkosszolgálathoz köthetők, és a magyar fél ezeket törvénysértőnek tartja, úgy vélve, hogy az ilyen eljárás nem pusztán az ukrán törvényeket, hanem a nemzetközi jogot is sérti, s hogy Ukrajnának ezt a tevékenységet fel kell függesztenie.

A megállapításokra reagálva, a cikk megjegyzi, talán valóban ideje lenne egy s mást „megmagyarázni” Budapestnek. „Az ugyanis, hogy Ukrajna nem küldött Magyarországnak hivatalos tiltakozó jegyzéket, és nem emelt kifogást az új magyar állampolgársági törvénnyel kapcsolatban,  egyáltalán nem jelenti azt, hogy Kijev meg fogja engedni Budapestnek a belügyeibe való beavatkozást.„ A 2000 című kiadvány egyébként szemtelen viselkedésként definiálja az említett politikusok megnyilatkozásait.

Kitekintő / Kárpáti Igaz Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »