Folytatódhat a Képíró-per

Folytatódhat a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados büntetőpere, mivel az igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint a 97 éves férfi nem gyengeelméjű, nem szenved tudatzavarban, képes az információk befogadására és megértésére – tette közzé az MTI.

A Fővárosi Bíróságon zajló csütörtöki tárgyalási napon a bíró ismertette az ügyész indítványára elrendelt igazságügyi orvos szakértői véleményt, amely a vádlott vizsgálata alapján azt is tartalmazza: a vádlott nem szenved öregkori szellemi leépülésben, jelenlegi elmeállapotával képes a kívülről érkező információk befogadására, megértésére.

Képíró Sándor mindkét fülére közepes-nagyfokú ideggyulladásban szenved, látása lehetővé teszi, hogy olvasson. Nyugodt körülmények között jól lehet vele kommunikálni, a kérdéseket jól megérti. Képes a vád megértésére, a megfelelő hallásjavító eszközökkel képes a körülötte zajló történések érzékelésére és megértésére – írta az orvos szakértő.

A szakvélemény ismertetését követően a bíró Nagy János főhadnagy 1948-ban tett vallomásait olvasta fel. A népügyész előtt és a szegedi bíróságon tett terhelő vallomásai szerint az újvidéki razzia során Képíró Sándor közreműködött harminc civil kivégzésében. A bíró elmondta, hogy megtalálták a Nagyra vonatkozó első- és másodfokú ítéleteket, illetve egyéb okiratokat is.

Ezekből kiderül, hogy Nagyot nemcsak a harminc ember kivégzésében tett közreműködése miatt ítélték első fokon halálra, hanem mert meggyilkolt egy szerb pópát, és közreműködött abban a kísérletben, amely során egy újvidéki szállótulajdonos családot akartak kivégezni állítólagos partizántámogató tevékenységük miatt. Az ítéletet később életfogytiglanra változtatták, majd szabadult a börtönből.

Az 1981-ben elhunyt Nagy János annak idején azt vallotta: az 1942. januári razzia harmadik napján találkozott Képíróval, aki azt mondta neki, hogy menjenek a városba egy ellenőrző körútra, mert a parancsnokok nincsenek megelégedve a razzia eddigi eredményeivel és utasítást adtak a fegyverhasználatra.

Az úton találkoztak harminc fogollyal, akit – vallomása szerint – Képíró emberei szedtek össze. A volt csendőr százados arra kérte az odaérkező teherautó sofőrjét, hogy a foglyokat vigye a Duna-parti kivégzőhelyre, Nagy pedig kísérje el őket. Ő ezt végrehajtotta, a harminc embert kivégezték. Ezt jelentette Képíró Sándornak, aki Nagy szerint tudomásul vette az elhangzottakat. Nagy beszélt a szállótulajdonosok esetéről is, vallomása szerint a család Képíró közbenjárásának köszönhetően menekült meg.

Az elhangzottakról Képíró Sándor a tárgyaláson azt mondta: szemenszedett hazugság a harminc ember meggyilkolása, ő nem ítélhetett halára senkit. Nagyot – aki azt vallotta, hogy az egyetemről ismerték egymást – nem ismerte, nem tudja ki lehet. A vádlott egy „Pozdor” nevű zászlósról tett említést, amit a Nagyról most elmondtak, szerinte arra a férfira illik. Képíró szerint Nagy azért vallhatott ellene, hogy őt megbélyegezzék.

A tárgyalás jövő hét kedden folytatódik.

Vajdaság.ma

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »