Tovább mélyülnek a társadalmi ellentétek Ukrajnában

Újabb fejlemények bontakoznak ki a május 9-ei lvovi zavargások után: május 15-én vasárnap az ukrán rendőrség több regionális ukrán képviselőt tartóztatott le, írja a Regnum orosz hírügynökség.

Mint ahogyan a Kitekintő is beszámolt róla, a május 9-ei Győzelem Napi ünnepségeken Lvovban súlyos zavargások törtek ki, miután az ukrán nacionalisták rátámadtak a megemlékezőkre – többek között a több mint 80 éves nyugdíjas háborús veteránokra.

Az ügy nagy hullámokat csapott nem csak magában Ukrajnában, de Oroszországban is, ahol a Győzelem Napja az egyik legfontosabb ünnepnek számít. Az elmúlt hét során kemény fellépést sürgetett az orosz Állami Duma a bűnösök ellen, sőt, maga az orosz elnök, Dmitrij Medvegyev is kijelentette, hogy Kreml nem fogja hagyni a háborús hősök emlékének a meggyalázását.

Az ukrán főügyész, Viktor Psonka május 10-én egy speciális vizsgálóbizottságot hozott létre a lvovi események kivizsgálásáért. Először úgy tűnt, hogy a Lvovi megye kormányzója, Mihail Cimbalük kényszerül távozásra – Cimbalük be is adta a lemondását, de Janukovics nem fogadta el azt.

A bűnösöket végül a nacionalista „Szabadság” pártban találták meg: az ukrán belügyminiszter Anatolij Mogiljov bejelentette, hogy az állami vizsgálóbizottság elég anyagot gyűjtött össze ahhoz, hogy büntetőeljárást indítson a „Szabadság” párt egyes tagjai ellen. Ilyen bizonyítékokat képzik például a lvovi térfigyelő kamerák felvételei, ahol „világosan látszik a kék „Szabadság” karszalagos  emberek nyílt agressziója” – idézi Mogiljov szavait az orosz Veszti hírügynökség.

Vasárnapig a rendőrség két „Szabadság” párti regionális képviselőt vett őrizetbe, Mihail Kuznyecovot és Vlagyimir Kuznyecovot. A megvádolt nacionalisták azonban azon a véleményen vannak, hogy a kialakult zavargásokban a kormánypárt és maga Viktor Janukovics a hibás, mert több olyan döntést hoztak, amelyek megosztották az országot, és konfliktusos helyzetet teremtettek.

Anton Bendarzsevszkij

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »