Tiltakozás Sarkozyék ellen

Második nekifutásra elfogadta a francia parlament az új bevándorlási törvényt, az ötödiket 2003-óta. Az alsóház által hónapokkal ezelőtt megszavazott első változatot a szenátorok korábban átdolgozásra visszaküldték, az új változatra már apróbb válatoztatásokkal a felsőház is rábólintott, igaz, a Sarkozy-szövetséges Centrista Unió tartózkodásával. A héten a két kamara által elfogadott szövegek vegyesbizottsági összefésüléséből keletkezett végső változatról szavaztak, a többség mindkét házban igennel.

A felsőház vétójának köszönhetően a francia állampolgárság elvesztésének kiterjesztése, amely Sarkozy tavaly nyáron meghirdetett bevándorláspolitikai elképzeléseinek egyik központi intézkedése lett volna, kikerült a tervezetből. A kormány előzetes elképezléseivel szemben, ugyancsak a szenátorok ellenállása miatt, a Franciaroszágban élőknek 18 éves korban korábban a „föld jogán” automatikusan járó állampolgárság feltételei sem szigorodtak.

Két vitás kérdésben ugyanakkor az alsóház akarata érvényesült. Egyrészt a „beteg külföldieknek” korábban automatikusan járó tartózkodási engedély ezentúl csak akkor adható, ha a származási országban nem áll rendelkezésre megfelelő kezelés. A másik vitás pont az érvényes papírok nélküli bevándorlókkal kapcsolatos jogi processzusra vonatkozik: az új szabály értelmében a hivatalos szervek további intézkedésig a korábbi kettővel szemben ezentúl öt napon át fogva tarthatják a bevándorlót. A baloldali ellenzék és több civil szervezet tiltakozását fejete ki a döntésekkel kapcsolatban.

Velkey György

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »