Fegyverbizniszbe fognának Irakkal

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter május 10-én Bagdadba látogatott, hogy olajügyekről és fegyvereladásokról tárgyaljon iraki kollégájával, Hosjar Zebarival, tudósított a Russia Today orosz hírcsatorna.

Moszkva mielőbb szeretné újjáépíteni iraki kapcsolatait a gazdaság minden szférájában, többek között a katonai és a technológiai együttműködés terén is. „Megbeszéljük az orosz vállalatok lehetőségeit Irakban, beleértve a mezőgazdaságot, a vízgazdálkodást, a közlekedést, az energiahordozók kiaknázását, és számos további területet” – nyilatkozta utazása előtt Lavrov. A találkozó után a külügyminiszter úgy vélekedett, a két állam készen áll arra, hogy magasabb szintre emelje bilaterális kapcsolatait.

A tárgyaláson fontos téma volt az észak-afrikai és közel-keleti helyzet is. Lavrov párhuzamot vont a 2003-as iraki beavatkozás és a jelenlegi líbiai műveletek között, valamint (az elmúlt hetekben már sokadjára) kifejtette, hogy Oroszország egyértelműen elítéli az intervenciós törekvéseket és a katonai erő alkalmazását a térségben. A külügyminiszter „elfogadhatatlannak” minősítette a külső megoldási javaslatok fegyveres kikényszerítésének kísérletét.

Az iraki látogatás illeszkedik abba a politikába, amit Oroszország a jázminos forradalmak hatására a Közel-Keleten alkalmaz. Moszkva befolyása a térségben a Szovjetunió széthullása óta meggyengült, érdekei azonban jelenleg is sok szállal kapcsolják össze a régióval. A várható politikai átstrukturálódás, különösen a nyugati beavatkozással szembeni ellenállással párosulva, a közeljövőben egyértelműen Oroszország malmára hajthatja a vizet.

Szálkai Kinga

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »