Az al-Kaida megerősítette bin Laden halálát

Az „al-Kaida” megerősítette Oszama bin Laden halálának hírét, legalábbis erről szóló közlemények jelentek meg különböző dzsihádista, a terrorista szervezetet támogató honlapokon. Az írás arra is figyelmeztet, hogy a csoport folytatni fogja a megkezdett harcot, és vezetőjének halála átok lesz az Egyesült Államok számára. „Az örömük hamarosan bánatba csap át, a vérük a könnyükkel fog keveredni” – jósolta.

Az al-Káida a pakisztáni felet is megbüntetné. „Arra szólítjuk az összes pakisztánit, akiknek földjén Oszama sejket meggyilkolták, hogy keljenek fel” – fogalmaztak, aminek hatására a pénteki imát követően már kisebb megmozdulásokról érkeztek hírek. A közlemény keményen bírálja az iszlamabádi hatóságokat, akik engedélyezték az amerikai kommandós akciót, és hagyják, hogy Washington megsértse az ország szuverenitását. A közlemény kitér arra is, hogy hamarosan nyilvánosságra hoznak egy videóüzenetet – az utolsót, amelyet Oszama bin Laden halála előtt egy héttel vettek fel. 

Oszama bin Ladent egy amerikai kommandós akcióban lőtték le – halálának hírét Barack Obama, az USA elnöke magyar idő szerint hétfő éjjel jelentette be. Már a washingtoni megszólalások is határozottan állították, hogy a terrorista vezért ölték meg, bár fényképet nem hoztak nyilvánosságra, ráadásul az al-Kaida jemeni szála (AQAP) néhány napja pakisztáni forrásokra hivatkozva szintén megerősítette a hírt.

Jeszenszky Nóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »