A montreali mecsetben toborozzák a terroristákat

Az amerikai honvédelem többek között egy montreali mecsetet azonosított al-Quaida toborzó központként.  A másik nyolc gócpont Pakisztánban, Yemenben, Afgantisztánban, Franciaországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban működik.

Több al-Quaida tagot, akik a montreali központban kerültek kapcsolatba a terrorista szervezettel a 90`-es évek végén, ma Kanadán kívül őriznek.  A szóban forgó imahelyhez a Guantanamoban fogvatartottak vallomásai alapján jutottak el.

A leghirhedtebb montreali tagnak a mauritaniai Mohamedou Ould Salahi számít, aki egy hónapig töltötte be az imám tisztségét a mecsetben.  A napokban a Wikileaks által újonnan kiszivárogtatott dokumentumokban az áll, hogy a férfit továbbra sem engedik majd ki a guantanamoi börtönből, mert a bizonyítékok arra utalnak, hogy ő állt a Los Angelesi Nemzetközi Repülőtér ellen (1999-ben) megkísérelt merénylet és feltételezhetően más terrorista cselekmények mögött is.Salahi beismerte, hogy csatlakozott a mujahedeen mozgalomhoz a szovjet megszállás ellen, de tagadta, hogy bármilyen kapcsolatban állna az al-Quaidaval vagy a Tálibokkal.  2002 óta Guantanamoban tartja fogva az Egyesült  Államok biztonsági szolgálata.

Kummer Lívia

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »