Új zöldhasú kerül forgalomba

A chilei Központi Bank új bankjegyet bocsát ki, mellyel május 11-től lehet fizetni. Az ezer peso értékű, papír alapú bankjegy ugyanúgy zöld színű lesz, mint az elődje, az elején Ignacio Carrera Pinto tábornok képe lesz, a hátoldalán a Torres del Paine nemzeti park lesz látható. A tábornok portréját Juan Manuel Huidobro készítette még 1982-ben, írja a La Tercera.

A régi fizetőeszközöket az országban 30 éven át használták, 2009-ben aztán új bankjegyeket helyeztek forgalomba, melyek fokozatosan felváltották a régieket. Módosították az ötezres, tízezres, húszezres és kétezres bankókat is. Ez a mostani csere lesz az ötödik és egyben utolsó.

Ahogy a többi bankjegynél is, az új papírpénz is érvényes lesz a régivel együtt a forgalomba helyezését követő egy éven át.

Sándor Nóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »