Szabadulnának a republikánusok a csimpánz-Obama nagyitól

Először „mulatságosnak” gondolta az idős politikusnő az időközben a republikánus vezetés által is „rasszistának” minősített csimpánz-Obama képet, amely újra a „fehér bunkó” hírébe hozta az Orange megyei konzervatívokat.

A pártvezetés határozott állásfoglalása ellenére sem mond le bizottsági tagságáról az a republikánus politikusnő és Teapárt szimpatizáns, aki egy Obama elnököt kölyökcsimpánzként ábrázoló e-mailt továbbított ismerőseinek. Az e-mailhez csatolt átalakított fényképen Obama egy csimpánzházaspár ölében ül, a kísérőszöveg szerint „Most már tudod, miért nincs születési bizonyítvány”.

Az elnökről a 2008-as kampány óta pletykálják, hogy nincs helye a Fehér Házban, miután a New York-i milliárdos, Donald Trump újra felpiszkálta az Obama afrikai származása körüli sokéves híreszteléseket. Az összeesküvés elmélet megcáfolásául a demokrata párt még Obama Hawaiin kiállított születési anyakönyvi kivonatát is közzétette, ám egyes konzervatív körökben a mai napig hamisítványként emlegetik a dokumentumot.

A nyugdíjas éveiben járó Marilyn Davenport körül egy hete tomboló médiavihar akkor harapódzott csak el igazán, amikor a hölgy az első bocsánatkérési lehetőséget elmulasztva, azt nyilatkozta a kaliforniai OC Weekly-nek, hogy a képet csak egyszerűen azért küldte tovább, mert „mulatságosnak” találta, majd azt kérdezte a riportertől: „Nem fognak ebből olyan nagy ügyet csinálni, ugye?”.

Az illegális bevándorlás elleni mozgalom zászlóshajójának számító kaliforniai Orange megyét sokszor nevezték már az államok legrepublikánusabb vidékének, ugyanakkor nem először szolgáltat okot a párttal kapcsolatos negatív előítéletek kialakulásához sem. Scott Baugh, a republikánus párt helyi elnöke az ominózus levelet „minden kétséget kizáróan rasszistának” nevezte, és úgy gondolja, hogy az időközben hivatalosan is bocsánatot kérő Davenportnak mielőbb le kell mondania a pártban betöltött tisztségeiről – olvasható a CNN hírportálján.

Tatai Gábor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »