Távozását fontolgatta a szlovák kormányfő

Két párhuzamos ülés folyt a kormányhivatalban: az egyiken a kormány tárgyalta a napirendi pontokat, a kormányfő nélkül. A másik ülésen Iveta Radičová kormányfő tárgyalt a koalíciós pártelnökökkel, később Mikuláš Dzurindával is mint az SDKÚ-DS elnökével arról, hogy olyan kormányt nem vezet tovább, amelyet egyértelmű pártklientúrán értek, s nem hajlandó ellene semmit tenni.

Iveta Radičová tehát vagy-vagy helyzetet teremtett, nem nyugodott bele, hogy anyapártja azzal akarja elkenni az adóhivatal kassai székházügyletét, hogy nem történt törvénysértés. A 15 óra után megtartott sajtótájékoztatón Ivan Mikloš pénzügyminiszter jelenlétében fejtette ki: nem tekintette volna helyesnek, ha az adóhivatal pártos ügyletébe bukik bele a kormány, de készen állt a lemondásra. Mikloš is beismerte: barátja, Miroslav Mikulčík vezérigazgató már tegnap éjjel felhívta azzal a kérdéssel, nem lenne-e jobb, ha lemondana. Mikloš kivárásra beszélte rá, de azt követően, hogy Radičová akart felállni a miniszterelnöki székből, rábólintott Mikulčík szándékára. Azt viszont továbbra is fenntartja, hogy székházügyben nem történt semmi, Mikulčík a közérdeket szolgálta, s nem sértett törvényt.

Kiderült, Iveta Radičová nem kívánta megvárni az ellene irányuló bizalmatlansági indítványt. Számára nem csupán a bizonyított törvénysértés jelenti, hogy nincs minden rendben egy-egy eljárás során. Azt mondta, a kormány programnyilatkozatában a közélet, a közbeszerzések és állami megrendelések tisztaságát ígérték, s ez a kassai székházügy bonyolítása során egyértelműen sérült. Az SDKÚ-DS jelölte igazgató kötött szerződést az SDKÚ-DS egyik regionális funkcionáriusának vállalatával, versenypályázat nélkül.

Radičová szerint Mikulčík távozását követően talán az egész székházkérdést másként kellene megoldani. Erre azonban Ivan Mikloš azonnal reagált, mondván: az adóhivatal az ő hatásköre, s abba, hogy mi történik ott a jövőben, nem szólhat bele senki. Ez is bizonyította, amit mindketten nyíltan beismertek, hogy a véleménykülönbség közöttük továbbra is fennáll, s még mindig nem dőlt el egészen, mi lesz a székházbotrány végkifejlete. Főleg, hogy az ellenzék fenntartja szándékát a Radičová elleni bizalmatlansági indítvány benyújtására, mert ezt csak Ivan Mikloš leváltásával kerülhette volna el a kormánykoalíció.

Felvidék.ma

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »